2018.12.22.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati...

A Momentum Küldöttgyűlése elfogadta a párt EP-listáját.

Évről évre egyre több támadás ér templomokat, kápolnákat, vallásos műemlékeket, zsinagógákat és...

Lemondott tisztségéről Brett McGurk, az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen küzdő nemzetközi...

Az ellenzék továbbra is hazudik a munka törvénykönyve módosításáról - mondta Hollik István...

Cziráki Miklós, a veszprémi Petőfi Színház színpadi koordinátora vehette át a Bujtor-emlékgyűrűt...

Mintegy 300 ezer szíriai tért vissza hazájába az Észak-Szíriában végrehajtott két korábbi török...

Döntőbe jutott a férfi kardozóknál a Szilágyi Áronnal felálló Vasas csapata a vívó országos...

LeBron James vezetésével újra nyert a Los Angeles Lakers az észak-amerikai profi kosárlabda...

Párizsban ismét tüntetnek a sárgamellényesek. Ez a hatodik alkalom, amikor az adóemelések...

Negyvenöt évi üzemelés után leállítottak egy szovjet időkben épült atomreaktort az...

Jelentősen nőtt a várakozási idő a déli határszakaszon Röszke és Csanádpalota...

Nemcsak magyar, hanem európai viszonylatban is példátlan sikert aratott 2018-ban a Fidesz-KDNP...

Az európai parlamenti választásnak most először mindenki számára van valódi tétje, nekünk...

Tűz ütött ki egy káliumbányában szombaton az oroszországi, Permi területen fekvő Szolikamszkban,...

Elutasítja az úgynevezett túlóratörvényt, ugyanakkor a hisztériával és randalírozással nem ért...

Történetének legnagyobb uniós támogatását nyerte el a HungaroControl, a Magyar Légiforgalmi...

Olaszország nem szándékozik fogadni a spanyol Proactiva Open Arms nem kormányzati szervezet (NGO)...

Több település - köztük Budapest - levegőjét veszélyesnek minősítették a magas szálló por (PM10)...

Legalább tizenöten meghaltak és több mint húszan megsérültek az elnöki palota közelében...

Újabb kapust igazolt a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata.

Dortmundi győzelem született az év utolsó Bundesliga-forduló nyitómérkőzésén. A tabella élén álló...

Felakasztottak Iránban egy üzletembert, akit a bíróság csalás, kenőpénz fizetése és sikkasztás...

Csak a Gyurcsány-kormány elképesztő rombolása óta igaz a Magyar Honvédség gyengesége. A most...

Egy neobolsevista társaság randalírozott a Kossuth téren, akik éppen olyanok, mint történelmi...

Civil megfigyelőket küld az ENSZ Jemenbe, akiknek a feladata egyebek mellett Hodeida stratégiai...

Ha az ellenzéken múlna, nem növekedhetnének a gyermekes családok támogatásai - jelentette ki a...

2019-ben minden eddiginél több támogatást kapnak a gyermeket nevelő családok és a gyermeket...

Döntött a kormány az új Nemzeti Energiastratégia kidolgozásáról. A Magyar Közlöny pénteki...

Az elmúlt időszakban a balliberális média által agyonfuttatott tüntetésekről egyetlen kellék...

Szíriában megvalósítandó magyar-lengyel közös humanitárius projekt pénzügyi forrásának...

Támogatja a kormány a Semmelweis Egyetem (SE) klinikai tömbjeinek fejlesztését, és több ingatlant...

Frankó flamandok címmel ad a Szent Efrém Férfikar három részes évzáró koncertsorozatot december...

Az olasz parlament még mindig nem kapta kézhez a kormány költségvetési csomagját, amelyet év...

Térségbeli fiatalok tekintélyes tablója hívja fel a figyelmet a felcsúti központú Vál-völgyi...

Szakadékba zuhant egy diákokat és tanárokat szállító busz Nepál nyugati részén, 23-an meghaltak.

Tízmillió dolláros (2,8 milliárd forint) pótlólagos segélyt ad Ukrajnának az Egyesült Államok a...

Bőségesen megtérülhet a 2021-es vadászati világkiállítás szervezésével kapcsolatos befektetések...

A brit rendőrség őrizetbe vett két embert a londoni Gatwick repülőtéri drónröptetésekkel...

Az Egyesült Államok berlini nagykövete vizsgálatot kért a Der Spiegeltől, miután a héten...

Egyházi emberként súlyos arány- és szereptévesztés, hogy az egyik katolikus püspök bátorító...

Több olyan pártnak is csökkent a népszerűsége az áprilisi választáshoz viszonyítva, amelyek részt...

Eredendően az adventről kellene most írni. Azt kellene most átgondolni, miként lehet szeretni azt...

Agyonlőtték a Guacho ragadványnéven is ismert Walther Arizalát helyi idő szerint pénteken a...

Az ellenzék hazudozik, és csak ürügyet keresett az év végi balhéra – mondta a honvédelmi tárca...

A Tumblr-ön osztotta meg gondolatait Bereczky Tamás HIV-ellenes aktivista a karácsonyról, amivel...

A fiatalok több mint 70 százaléka számít fizetésemelésre - derült ki a K&H ifjúsági indexének...

Változik a helyi és helyközi autóbuszok menetrendje karácsonykor és év végén - közölte a...

A brit haditengerészet kommandósai megostromoltak péntek éjszaka egy, a délkelet-angliai...

Egész napos programmal ünneplik ma Veszprémben az Európa Kulturális Főváros cím elnyerését,...

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ