Cropped landscape
Belföld
Hollik István: Az ellenzék becsapja az utcára vitt embereket
2018-12-2217:09
Az ellenzék továbbra is hazudik a munka törvénykönyve módosításáról - mondta Hollik István kormányszóvivő újságíróknak szombaton Budapesten.
A pénteki kormányellenes tüntetéssel az ellenzék ismét becsapta az embereket, azt hazudják, hogy a munkavállalókat kényszeríteni lehet a túlmunkára, illetve azt, hogy a túlórapénzt csak három év múlva fizetik ki a munkavállalóknak - fogalmazott. 
Az igazság ezzel szemben az, hogy túlmunka csak a munkavállaló önkéntes hozzájárulásával lehetséges, és a túlmunkáért járó bért a hónap végén ki kell fizetni
 - emelte ki. 
    
Ezeknek a hazugságoknak az oka az, hogy az ellenzék elveszítette a tavaszi parlamenti választásokat, ezért utcai erőszakkal próbálják magukhoz ragadni a hatalmat - mondta. 

"Ebben az ellenzéket Soros György pénzzel és saját NGO-in keresztül támogatja, hiszen Soros György célja a bevándorlást ellenző kormányok gyengítése és megbuktatása" - fűzte hozzá. 
    
Hollik István sajnálatát fejezte ki, hogy az elmúlt napok vandál és agresszív cselekményei után újabb vandalizmusra került sor, amikor füstbombát dobtak a köztársasági elnök hivatalának épületére.

Ahogy eddig, ezután is megkapják a dolgozók a hónap végén a rendes és a túlóra után járó bérüket is


Senkit sem lehet túlmunkára kötelezni, ezt a változtatás is világosan tiltja, aki mást állít, az hazudik - ezt a miniszterelnök mondta péntek reggel a Kossuth Rádióban. A kormányfő szerint a dolgozókat leginkább nem a munkaügyi szabályok védik, hanem az olyan gazdaságpolitika, ahol szükség van rájuk. 

Ma már a munkaadók "lasszóval fogják a munkavállalókat", akiknek ezért egyre többet kell fizetni, a bérek így 4-5 éve folyamatosan emelkednek - tette hozzá.

Az eddigi törvény azonban "buta korlátozásokat" állított azok elé, akik többet akartak keresni, és többet is dolgoztak volna ezért. 

Hozzátette: ahogy eddig, ezután is megkapják a dolgozók a hónap végén a rendes és a túlóra után járó bérüket is. Kijelentette azt is: a változtatás nem a munkaadók, hanem elsősorban a munkavállalók szempontjából fontos, és elsődlegesen a hazai kis- és közepes vállalkozásoknál jelentkező problémákat orvosolja. Úgy folytatta: a gazdasági folyamatok hatására a munkaerő- és a beruházások piacán is minőségi csere várható. 

A cél, hogy jobban fizető, korszerűbb vállalkozások jöjjenek létre - jelentette ki Orbán Viktor. 

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ