Cropped landscape
Gazdaság
Mészárosné Kelemen Beatrix: Visszaadni mindabból, amit a Jóisten segítségével kaptunk
2018-12-2209:30
Térségbeli fiatalok tekintélyes tablója hívja fel a figyelmet a felcsúti központú Vál-völgyi Fiatalokért Alapítványnál, hogy a közismerten lokálpatrióta Mészáros Lőrinc és családja szívügyének tekinti a vidéki Magyarország fennmaradását. Ennek jegyében nehezebb sorsú helybélieket támogatnak több száz millió forinttal a tanulmányaik-­hoz vagy az otthonteremtéshez való hozzájárulásként. A kuratórium elnöke, Mészárosné Kelemen Beatrix a Magyar Időknek elmondta: noha a sajtóban gyakran kiforgatják a szavait, férjével együtt büszkén vállalják, hogy elkötelezett támogatásukkal olyan álmok valósulhatnak meg, amelyek a térség jövőjét is meghatározzák.
– A Mészáros Alapítványt és a Vál-völgyi Fiatalokért Alapítványt is néhány éve, a férjemmel közösen hoztuk létre. A küldetés egyértelmű: segíteni, támogatni szeretnénk a térségben élő tehetséges, törekvő és elhivatott fiatalokat, illetve rajtuk keresztül a családjaikat, hogy tanulhassanak és megvalósíthassák az álmaikat – mondta a Magyar Időknek adott interjúban Mészárosné Kelemen Beatrix. 
 
A Vál-völgyi Fiatalokért Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte: családjuk lokálpatrióta, ezért fontos számukra, hogy a következő generáció is megtalálja boldogulását, és később a tudását, a kreativitását ezen a vidéken kamatoztassa.
– A fiatalok helyben maradása nélkül a vidéki Magyarország egy idő után elöregszik és a kihalás veszélye fenyegetheti. Ezért mi egyrészt a tehetséges gyerekek képzését, tanulását támogatjuk, másrészt pedig a fiatal családok otthonteremtésében vagy éppen a házuk felújításában igyekszünk segítséget nyújtani 
– mondta a kuratórium elnöke.
 
ADJUK, AMIT A JÓISTEN SEGÍTSÉGÉVEL KAPTUNK

– Hiszem és vallom, hogy az embernek soha nem szabad elfelejtenie, honnan jött. Ez iránytű és zsinórmérték is egyben. Mindketten szegény családból származunk, nehéz körülmények között nőttünk föl. Mi heten vagyunk testvérek, és én még pontosan emlékszem arra, hogy egyetlen spirálfüzetem volt a középiskolában, mert többre nem telt. Csak édesapám dolgozott ugyanis, anyukám pedig főzött és nevelt minket. A füzetem egyik oldalára írtam a matekfeladatokat, a másikra a magyart és így tovább – emlékezett vissza.
 
Szavai szerint ráadásul férjével együtt három gyermeket neveltek föl, akik ma már felnőttek, egyetemet végeztek, ám még élénken él az édesanya emlékeiben, mennyi áldozatot követelt a nevelésük, taníttatásuk.
 
– Teljesen természetes volt számunkra, hogy valamilyen formában támogassuk a Vál-völgyi gyerekeket, fiatalokat, a hiányt szenvedőket, és visszaadjunk valamit mindabból, amit a Jóisten segítségével kaptunk – fogalmazott.
 
Mészáros Lőrinc felesége megjegyezte: igyekszik nagyon óvatosan fogalmazni, meggondolni minden egyes szót, mert tisztában van vele, hogy egyes sajtótermékek belekötnek majd és kiforgatják a szavait, bármit is mond. Ezzel együtt hangsúlyozta: megéri a támogatással járó munka és feladat, amely ugyanakkor nagy felelősség is.
 
– A jövő a fiatalok kezében van, ezért is gondoltuk azt, hogy az ő életkezdésüket, tanulmányaikat igyekszünk könnyebbé, egyszerűbbé tenni. Már van diplomás, most éppen külföldön doktorandusz diákunk, akire rendkívül büszkék vagyunk – emelte ki.
 
EGYRE TÖBBEN BÍZNAK A TÁMOGATÁSBAN


Az alapítványoknál úgy tapasztalják, az emberek többsége pozitívan áll a tevékenységükhöz. 
 
– Vannak ugyan fanyalgók, ellenzők, de hál’ istennek, ők vannak kevesebben. Azt gondolom, a világ így működik, és ez így van jól. Mi tesszük a dolgunkat, és igyekszünk mindenkinek, aki igényli, segíteni – fogalmazott Mészárosné Kelemen Beatrix. Elmondta: évről évre nő azok száma, akik érdeklődnek vagy segítséget kérnek – előfordul, hogy nem is maga az érintett, hanem a szomszédja, a barátja vagy éppen az adott település polgármestere jelentkezik a támogatás ügyében. 
 
– Ez is mutatja, hogy az alapítvány kinőtte magát, ismertté vált, és talán nem szerénytelenség azt mondanom, hogy sikeres lett. Ezért is fogalmazódott meg bennünk a szándék, hogy bővítjük a támogatandók körét – közölte. Így már nemcsak a felsőoktatásban tanulók és az általános iskolások, hanem az idei tanévtől középiskolások is pályázhatnak rendszeres támogatásra. 
 
A beérkező kérelmeket felmérik, ezek alapján dönt a kuratórium, de mint a donációs testület vezetője mondta, mindenre van lehetőség, a cél ugyanis az, hogy minden Vál-völgyi fiatal azonos esélyekkel induljon az életben. 
 
– Ne az legyen a meghatározó, hogy ki honnan, milyen körülmények közül jön és hova született. Ha mi ebben egy kicsit is tudunk segíteni, már megérte – fogalmazott. Hozzátette, a következő pályázat beadási határideje 2019. február 15-e, a remélt támogatás feltétele pedig a legalább 4,5-es tanulmányi átlag. 
 
Megtudtuk: a 2016/2017-es tanévben – amikor a Vál-völgyi Fiatalokért Alapítvány elindult –, 126 pályázat érkezett, amelynek keretében 62 millió forint támogatást nyújtottak az ösztöndíjasoknak. 
 
A következő évben 174, idén pedig már 208 igénylés futott be a szervezethez, a támogatások összege pedig meghaladja a 200 millió forintot – ebből 102 helyi általános iskolás diák is részesült. Az otthonteremtési program keretében eddig száz fiatal kapott mintegy 250 millió forint értékű hozzájárulást lakásvásárlásra vagy felújításra. 

– Azt gondolom, az a legfontosabb, hogy a fiatalok tanuljanak, képezzék magukat, és innovatív, kreatív emberekként kezdhessék majd az önálló életüket egy olyan, maguk által választott pályán, amit szeretnek és ahol kiteljesedhetnek 
– szögezte le a kuratórium elnöke.
 
DIPLOMÁSOK TÉRNEK VISSZA

Az alapítványok internetes oldalán a pályázati feltételek, a határidők és minden hasznos információ megtalálható. Az általános támogatási feltételek között az életkor, az állandó Vál-völgyi lakcím vagy a jó tanulmányi átlag is szerepel, a dotáció pedig elsősorban anyagi: a felsőoktatásban tanuló hallgatók például ötvenezer forintot kapnak havonta.
 
– Immár hagyományosan, évente szervezünk különböző helyszíneken egy háromnapos konferenciát, valamennyi támogatott diákunk részvételével. Bekérjük a pályamunkáikat, és a kuratórium ezek alapján dönt a programokról. Idén Szegeden jöttünk össze augusztus végén, és nagyon hasznos, értékes napokat töltöttünk együtt – mondta Mészárosné Kelemen Beatrix.
 
Szavai szerint számukra fontosak ezek a találkozások, ahol jobban megismerhetik egymást, és sokkal élőbbé, megfoghatóbbá válik a diákokkal való kapcsolat, akik ugyancsak igénylik ezt.
 
– Hihetetlen öröm volt, hogy most először már végzett, diplomás fiataljaink is eljöttek, akik közül néhányan külföldön próbálnak majd szerencsét, hogy aztán az ott szerzett tudás és tapasztalatok birtokában térjenek haza a Vál-völgybe – idézte fel, megemlítve: számos visszacsatolást is kapnak.

– A támogatottjaink folyamatosan bejelentkeznek, és mi együtt örülünk velük a sikereiknek. Mindenkiről tudunk, akinek valamilyen formában segített valamelyik alapítványunk, hiszen ez egy kis közösség. Van olyan fiatal pár, amely meghívott a lakásszentelőre. Megható pillanat volt, mert ha csak egy picit is, de mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy a vágyuk valóra váljon, és könnyebben el tudjanak indulni a nagybetűs életben – fogalmazott.
 
NEM MINDEGY, MIT HAGYUNK ÖRÖKÜL

Az alapítványi támogatásokon kívül a Mészáros család több helyi beruházásban, a térség javát szolgáló fejlesztésekben is segítséget nyújt. – Ez nem is kérdés számunkra. Itt élünk, itt neveltük a gyermekeinket, ennek a közösségnek vagyunk a tagjai, és ezt a közösséget „szolgáljuk” – mondta az elnök. 
 
– Ezért is vettünk részt a faluház mint közösségi tér létrehozásában vagy a felcsúti óvoda teljes felújításában, ami összefogással valósult meg, a falu apraja-nagyja részt vett benne, ki-ki a maga módján és eszközeivel. Most a bővítés van napirenden, mert Istennek hála, annyi aprósággal gyarapodtunk, hogy kevés a férőhely. A fiatalok a kedvező családtámogatási rendszernek, az életkörülmények javulásának köszönhetően egyre több gyermeket vállalnak. Szívmelengető látni, ha sétálok a faluban, hogy évről évre több a babakocsit tologató vagy a gyermekei-vel vásárolni igyekvő anyuka, apuka a településünkön. Éppen ezért a jövő évi egyik beruházás a bölcsőde újjáépítése lesz, amiben természetesen mi is részt veszünk. 

Az unokáink, a jövő nemzedékei számára ugyanis nem mindegy, hogy mit hagyunk örökül. Mi egy fejlődő, épülő, ugyanakkor a hagyományait, örökségét méltón őrző és megtartó világban hiszünk 
– zárta szavait Mészárosné Kelemen Beatrix.

Magyar idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ