Maximum másfél ezren lézengtek péntek este a Sándor-palotához meghirdetett tüntetésen. Beszédet mondott Hadházy Ákos és Szél Bernadett. Kettejük szerepléséből annyit érdemes megemlíteni, amikor előbbi felkiáltott: 

Ez a retorikai bravúr a beszédet hallgató másfél ezer embernek rendkívül tetszett.

Ezen kívül beszédet mondott még a Momentum alelnöke, Donáth Anna is, azonban „hírértéke” a gyurcsányista Varju László felszólalásának van, aki még mindig a megveréséről szóló mesével traktálja a nyilvánosságot: „nem tudtak annyira megverni, hogy ne jöjjek ide” - mondta arcátlanul. Ám Varju hőskölteménye olyannyira hiteltelen, hogy láthatóan még a közönségben is akadtak szép számmal kétkedők.

A demonstráció fél 12 körül ért véget, legalábbis hivatalosan. Párszázan még maradtak egy kis balhézásra, de éjfél után már ők is szétszéledtek.

Az ellenzék egyre inkább inkompetensnek tetsző pártjai sorban felkapaszkodtak a mesterségesen generált hisztériára, s rövid ideig úgy tűnt, hogy végre normális politikai erőként tudnak fellépni. Hangsúlyos elem a „rövid ideig”.

Az ellenzéki pártok parlamenti produkciója példátlanul visszataszítóra sikeredett. A rendszerváltás óta aligha volt példa arra, hogy fizikailag akadályozzák az ülést levezető elnököt, s közben cirkuszt és zsibvásárt csináljanak a törvényhozásból. Az ország vezetésére bejelentkező politikusok minősíthetetlen módon viselkedtek, és a saját, kudarcos politikájukkal való szembenézés elől a botránypolitizálásba menekültek. Volt itt obstrukció, szirénázás, Facebook-live, de ez sem volt elég ahhoz, hogy a Budapesten hagyományosan erős balliberális pártok utcára szólítsák az ellenzéki média által vizionált „kritikus tömeget”.

Az ellenzéki pártok parlamenti akciója elsősorban nem is a magyar választóknak szólt (akik köztudottan elítélik az efféle cselekedeteket), hanem nemzetközi szinten akarták lejáratni Magyarországot. A májusi EP-választás fényében tökéletesen látható, hogy az itthon egyre csak kudarcokat felmutatni tudó ellenzék a külföldben látja a megoldást a kormány leváltására. Az MTVA székházában bemutatott bohózatba illő zavarkeltési kísérlet sem szól másról, mint Magyarország lejáratásáról.

A balliberális média is kivette a szerepét a botránykeltésből. Ellenzéki politikusokkal karöltve hazudoztak az általuk „rabszolgatörvénynek” nevezett módosításról. A több tucatszor elsiratott magyar sajtószabadság helyzetét jól mutatja, hogy a közbeszédben a „rabszolgatörvény” elnevezés szerepel, nem pedig az „önkéntes túlmunka”.

Az ellenzéki sajtó már a törvény megszavazása óta folyamatosan a „kritikus tömeget” vizionálja, napról napra megírja, hogy „na majd ma” kimennek annyian, hogy megbukjon a kormány. 

Ám akárhogy is nézzük, nem látni a kormányt megbuktatni akaró, elégedetlen „rabszolgák” százezreit. Azért, mert nincs is mit látni.

A valóság az, hogy a tüntetések egyre inkább kifulladóban vannak, többek között amiatt, hogy az önmagukat is lejárató ellenzéki pártok szabályosan rátelepedtek az eseményekre. A botránypolitizálásba kezdett, de egyre inkább bohócpolitikussá vált ellenzéki képviselők akcióihoz nem sokan kívánnak asszisztálni, s ezen még a balliberális sajtó ferdítései, csúsztatásai, sőt nem egy esetben hazugságai sem tudnak változtatni.

Figyelő