2018.11.27.

Orbán Viktor Chuck Norrisszal közös képet tett fel a Facebook-oldalára. Az amerikai akcióhős pár...

A Vidi FC játékosai bizakodva várják a csütörtöki BATE Boriszov elleni Európa Liga mérkőzést. A...

Az amerikai bevándorláspárti üzletembernek úgy tűnik, minden összejön: hétfőn Brüsszelben Frans...

Az Országgyűlés elnöke szerint a mostani nemzedék egyik legfontosabb feladata a hazaszeretet...

Magyarország célja, hogy a családalapítás előtt álló fiatalok olyan támogatásokat kapjanak az...

A fiatalok, a családok pénzügyi tudatosságának erősítése az egész társadalom, az egész...

Történelmi jelentőségűnek tartja a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP), hogy az Országgyűlés keddi...

Több körözött embert fogtak el és többek ellen indítottak eljárást a hatóságok az újabb, az...

Újabb gyermekbénulás elleni oltókampányt indított a polgárháború sújtotta Jemenben az ENSZ...

A hadiállapot bevezetésének első lépése Ukrajnában az, hogy az érintett megyék közigazgatásának...

Csaknem ötven orosz állampolgárt nem engedtek be kedden Ukrajnába, így repülővel visszatértek...

A Fidesz és a KDNP szerint nemcsak az ellenzék, hanem a Soros-szervezetek - köztük a TASZ - is...

A hadi készültségben álló Ukrajnában lép pályára ma a Békéscsaba női röplabdacsapata. A mieink...

A Fidesz mellett négy magyar párt is tagja lett a kereszténydemokrata irányultságú...

Nincs nemesebb, felemelőbb és nagyobb segítséget jelentő gesztus a véradásnál - mondta az...

Idén is változatlan feltételekkel biztosítják a szociális tűzifát. Lesz elegendő és nem emelhetik...

A vidék sikerességének záloga az összefogás, ezért fontos a szövetkezetek támogatása, így a...

Meg kell találni azokat a szabályozási formákat a szövetkezeteknél, amelyek élnek a modern...

Soros György és Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnökének hétfői tárgyalása arra világít...

Fontos, hogy a következő hosszú távú uniós költségvetés részeként az Európai Unió (EU) létrehozza...

Az olaszliszkai lincselők kártérítési pert nyertek a fogvatartásuk alatti embertelen bánásmód...

A szó nemes értelmében vett kulturális forradalmat hozott az 1868-as népiskolai törvény -...

Ifjúsági és cserkészközösségek támogatására, valamint a diaszpórában élő magyarság szervezetei és...

A kormány eleget tett a két évvel ezelőtti vállalásának, miszerint - ahol erre igény van - teljes...

A hadiállapot bevezetése Ukrajna több régiójában magában hordozza annak kockázatát, hogy...

A keddi játéknap legnagyobb rangadóját a labdarúgó Bajnokok Ligája G csoportjában rendezik. A...

Tizennégy gólos meccset nyert a Ferencváros a jégkorong Erste Ligában. Az FTC-Telekom a rendes...

A biológiai sokféleség drasztikus csökkenésének pusztító következményei lehetnek az emberiségre -...

A következő években a megújulásra képes kis- és középvállalkozások lesznek a hazai gazdaság és...

December első hétvégéjén a négyesfogatok Fedeles Világkupa-versenysorozatának újabb fordulóját...

Az ukrán oldalon újrakezdődött demonstráció miatt kedd késő délelőttől ismét szünetel a...

Kedden első fokon mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság....

Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden Ankarában arra szólította fel Moszkvát és Kijevet a...

Holttestet találtak annak a mátészalkai férfinak az autójában, aki a múlt héten életveszélyesen...

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken cseh kollégája, Andrej Babis meghívására hivatalos...

Rövid időn belül két jelentős, összesen csaknem 1,3 milliárd forint kárt okozó, használt...

Az ország 2841 óvodája kapja meg a napokban a Magyar népmesék rajzfilmsorozat díszdobozos kiadását.

A kormány amellett, hogy kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett,...

A biztonsági kihívások gyorsan és élesen változnak, az elmúlt években erre számos példa volt a...

Ismét felhozta a Gruevszki-ügyet és kommunista tempóval vádolta meg a magyar kormányt Gréczy...

Nemcsák Károly nem mindennapi ajándékkal lepi meg szülőfaluját. Keresztlányával fogtak össze,...

Angela Merkel német kancellár telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, aki azt mondta...

Elgondolkodtató, hogy mindig csak tőlünk kívánja meg Brüsszel a transzparenciát, de amikor mi...

Évente négyzetméterenkénti 1820 forintos adót vezetne be a rövidtávú szálláshely-kiadásra a...

Egy autó hajtott - egyelőre ismeretlen okból - gyalogosok közé kedden Kína délnyugati részén, hét...

Havas eső, hóesés, mínuszok – ez várható a következő napokban hazánkban. Sőt, ma éjfélig már több...

Magyarországra egyelőre nem jellemző  a helyiek életminőségét és a természeti értékeket...

Újabb feljelentést tett a Szeviép-ügyben a károsultak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft....

Az ukránok és az oroszok is máshogy magyarázzák azt az incidenst, ami a hétvégén a...

Donald Trump politikáját méltatta az amerikai elnököt személyesen is ismerő Chuck Norris a Magyar...

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ