Cropped landscape
Sport
Magyarország és Ausztria a jövőben közösen pályázik sportesemények megrendezésére
2019-03-0706:17
Magyarország és Ausztria a jövőben közösen pályázik sportesemények megrendezésére - többek között erről állapodott meg Bécsben a Szövetségi Közszolgálati és Sportminisztérium sportért felelős szekciójának vezetője, Philipp Trattner, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.
Menczer Tamás az MTI-nek azt mondta: a közösen beadott pályázatokkal nagyobb a siker lehetősége.
    
"Magyarországon a sport stratégiai jelentőségű. Sokat fejlődött a sportinfrastruktúra, így minden készen ál arra, hogy komoly sporteseményeket is Magyarországra hozzanak" - tette hozzá az államtitkár.
    
A megbeszélés után a bécsi Magyar Nagykövetségen fogadást tartottak azoknak a magyar sportolóknak és edzőknek a tiszteletére, akik Ausztriában dolgoztak vagy dolgoznak, és öregbítik Magyarország hírnevét. A meghívottak között volt Gerevich Pál, a magyar kardcsapattal kétszeres olimpiai bronzérmes, négyszeres világbajnok vívó, valamint Karsai Ferenc asztaliteniszező, aki 1995 óta az osztrák férfi válogatott edzője. 
    
Menczer Tamás az Ausztriában élő magyar sportolókkal kapcsolatban úgy fogalmazott: ők felemelik Magyarországot, egy idegen közegben állnak helyt, és "tapasztaljuk, látjuk és érzékeljük azt a megbecsülést, amit ők itt Ausztriában kapnak". Az államtitkár egyben arra kérte őket, hogy a szívüket mindig őrizzék meg magyarnak.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ