Cropped landscape
Sport
Rióban készülnek az öttusázók
2019-02-1118:07
Az öttusa válogatott kéthetes edzőtáborba utazott Rio de Janeiróba, amelyen a háromszoros vb-címvédő női csapat minden tagja, Alekszejev Tamara, Kovács Sarolta és Földházi Zsófia, valamint a világbajnok Kasza Róbert is részt vesz. A felkészülés különösen fontos a csapat számára, hiszen február végén már Kairóban versenyeznek sportolóink. 
A magyar csapat a brazil hadsereg vendége. Az együttműködés keretében a magyar edzők segítik helyi kollégáik munkáját. Az első héten kemény fizikai alapozás várt a sportolókra.
Most vagyunk az edzőtábor felénél, elég nehéz volt az első hét, hidegből jöttünk a melegbe. És azért itt a magas páratartalom eléggé megfogja az emberi szervezetet. Szerencsére nagyon értékes egy héten vagyunk túl, a következő hét az talán még nehezebb lesz, de utána egy picit én szusszanok, a többiek mennek az első világkupára, mert indul a szezon. Én a második világkupán fogok kezdeni és dolgozunk keményen, mert a legfontosabb verseny az idei évi hazai rendezésű világbajnoksága lesz
- mondta Kasza Róbert.

A hétvégén csak napi egy edzésük volt a sportolóknak, így egy kis városnézésre is jutott idő. A csapat felment a Megváltó Krisztus szobrához is. A válogatott szeretne jól szerepelni a szeptemberi, Magyarországon rendezendő világbajnokságon, ahol olimpiai kvótákat is osztanak majd.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ