Cropped landscape
Sport
Kínai-magyar együttműködés
2019-02-0415:43
40 év után újra kínaiak ellen játszott a világbajnok Gergely, Jónyer, Klampár magyar asztalitenisz-válogatott. Világbajnokaink ezúttal utánpótlás játékosokkal tartottak bemutató edzést. A BVSC pingpong-szakosztálya ugyanis együttműködési megállapodást kötött egy kínai akadémiával. 
Gergely Gábor 1979-ben a phenjani világbajnokságon. Ekkor úgy lett aranyérmes a Gergely, Jónyer István, Klampár Tibor magyar válogatott, hogy legyőzte a sportág legnagyobb hatalmát, Kínát.
Nem sokat gondolok rá. Ha megszólítanak az utcán, kérdezik, akkor muszáj róla beszélni. Akkor elkezdem nyomni a dumát, aztán a végén azt nézem, hogy már negyedórája beszélek
- nyilatkozta Klampár Tibor kétszeres világbajnok asztaliteniszező

A legendás asztaliteniszezők most kínai fiatalokkal tartottak bemutató edzést. A BVSC ugyanis megállapodást kötött a kínai Dailan akadémiával, melynek keretében nyáron Kínában is együtt edzhetnek a két ország fiataljai.
Azok a gyerekek, akik erre érdemesek, nagyon sok tapasztalatot, komoly motivációs helyzetet élhetnek meg és ez a továbbiakra nézve esetleg az egész pályafutásukat pozitívan határozhatja meg
- mondta Herendi Iván a BVSC szakosztály-igazgatója

A kínai fiatalok indulnak a hétvégi Molnár János utánpótlás emlékversenyen is, ahol az eddigi legnagyobb mezőny, 24 ország 270 fiatalja vesz részt.  
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ