Cover
Krónika
Razzia: Bíróság előtt a Dózsa György úti halálos baleset vádlottjai
2019-01-2920:59
Bíróság előtt a Dózsa György úti halálos baleset vádlottjai. Az ügyészség szerint mindként sofőr hibázott, két másodpercen múlt az áldozatok élete. Az ECHO TV Razzia című műsorának stábja jelen volt a tárgyaláson. A 2017. június elsején életbe lépő új eljárási törvény értelmében, az előkészítő ülés során az ügyészség indítványt tesz a vádlottak konkrét büntetésére. Nováki Miklós, ügyész M. Richárd, elsőrendű vádlottal szemben 7 év és 2 hónap letöltendő szabadságvesztést, míg a másik sofőrrel szemben 2 év fogházbüntetést indítványozott három év próbaidőre felfüggesztve.
2017. május 15-én két személyautó ütközött össze Budapesten a XIII. kerületi Dózsa György út és Kassák Lajos utca kereszteződésében. A baleset következtében a Citroën és a Mercedes is felsodródott a járdára és három gyalogost elütöttek. A Citroën két utasa meghalt és a sofőr életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az elsőrendű vádlott és a három elsodort gyalogos könnyebb sérülésekkel megúszták. A két sofőr és az egyik áldozat biztonsági öve sem volt bekapcsolva, M. Richárdnak pedig korábban a jogosítványát is elvették.

Az ügyész szerint a N. József, a Citroën sofőrje nem győződött meg kellő körültekintéssel arról, hogy szemből, elsőbbségi helyzetből, a belső forgalmi sávban közlekedik-e más jármű. Nem kormányozta vissza a menetirány szerinti belső forgalmi sávba járművét, hanem folytatta kanyarodását, mellyel a jobbra sávváltásban lévő Mercedes vezetője számára közvetlen veszélyhelyzetet idézett elő.

Nováki Miklós elmondta, a baleset azért következett be, mert a Citroën sofőrje magatartásával megszegte a közlekedési szabályokat valamint, mert M. Richárd elsőrendű vádlott a megengedett 50 km/h helyett 130 km/h-val hajtott.

A szakértők számítása szerint, ha a Citroën vezetője szabályosan kanyarodik, akkor a 130 km/h-val száguldó Mercedes 2,2 másodperccel hamarabb ért volna a kereszteződésbe, elkerülve ezzel az ütközést.

M. Richárd az ülésen elmondta: bűnösnek érzi magát az autóbalesettel kapcsolatban, mely mindenki számára tragédia. Hozzátette: őszintén sajnálja az elhunytakat és a sérülteket.
A vádirati tényállásban minden szóval egyet értek
- emelte ki. Ezzel szemben úgy fogalmazott: azzal nem ért egyet, hogy az ütközés előtt nem lassított. Elmondása szerint erre utaló tanúvallomások is vannak.
M. Richárddal ellentétben N. József nem érzi magát bűnösnek.

Az ügynek egy másik szála is van, melyben M. Richárd és barátja, a másodrendű vádlott érintett. Az ügyészség szerint 2015 júniusában a két férfi a Károly körúton többször megütött és megrúgott egy kerékpárost.

Koltai Zsuzsanna, M. Richárd ügyvédje szerint túlzó a 7 év 2 hónap letöltendő. Elmondása szerint azért emelkedik meg a halálos balesetért kiszabható 1-5 évig terjedő büntetés, mert mellé jön a korábbi garázdaság és a közúti veszélyeztetés. 
A közúti veszélyeztetésnek már nyomozati szakaszában volt megszüntetés, a garázdaság pedig egy pénzbüntetéses történet
- fogalmazott.

Teljes adás:
ECHO TV - A nemzet hangja - Razzia
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ