Cropped landscape
Sport
Magyar ezüstérem az asztalitenisz World Touron
2019-01-1915:01
Szudi Ádám és Pergel Szandra duója 3-0-ra kikapott a szombati döntőben a kínai Hszü Hszin, Liu Si-ven kettőstől, így ezüstérmet szerzett az új olimpiai számban, vegyes párosban a budapesti BOK Csarnokban zajló asztalitenisz World Tour-versenyen.
Az ázsiaiak ötödik, a magyarok pedig - akik közül Pergel influenzás tünetekkel, betegen vállalta a játékot - nyolcadik kiemeltként jutottak el a döntőig, mely tömött lelátók előtt kezdődött el. A közönség már nagyon várta a hazai játékosokat, a program ugyanis jelentősen csúszott, a torna első döntője így csak több mint egyórás késéssel kezdődhetett el.
   
Az első játszma nagyon gyorsan a szettvesztés nélkül fináléba került kínaiaké lett, majd a második is, bár ebben már nagyobb ellenállást tanúsítottak a magyarok. Látszott a klasszis különbség a két duó között, de Szudiék becsülettel küzdöttek, játszmanyerésre azonban nem volt esélyük. Az ellenfél végül villámgyőzelmet aratva gyűjtötte be a bajnoki címet, a 22 éves Szudi és a 30 éves Pergel pedig ezüstérmet vehet át.   
   
A magyarországi WT-verseny ebben a számban már az olimpiai kvalifikációs időszak része, itt már pontokat lehet gyűjteni, s aki megfelelő helyen áll a kontinentális rangsorban márciusban, indulhat a júniusi, minszki Európa Játékokon, amelyről az első helyezett kvótát szerez a jövő évi, tokiói olimpiára. 
   
A vasárnapig tartó budapesti World Tour-viadalon négy kontinens 51 országának csaknem 400 versenyzője lépett, illetve lép asztalhoz, az összdíjazás 170 ezer dollár (47,6 millió forint).
   
Szudi és Pergel a második helyért 3250 dollárt kap.
   

    Eredmények:
    vegyes páros, döntő:

    -----------------------
Hszü Hszin, Li Si-ven (kínai, 5.)-Szudi Ádám, Pergel Szandra (8.) 3-0 (3, 6, 5)

    női egyes, elődöntő:
    --------------------
Csu Jü-ling (kínai, 1.) - Liu Si-ven (kínai, 4.) 4-3 (-5, 9, -8, -8, 6, 9, 10)
Csen Meng (kínai, 2.) - Vang Man-jü (kínai, 3.) 4-1 (9, 9, 7, -7, 5)
    A döntőt vasárnap 15 órától rendezik.

    férfi egyes, negyeddöntő:
    --------------------------
Hszü Hszin (kínai, 2.)-Lim Jong Hun (dél-koreai, 12.) 4-0 (11, 9, 7, 8)
Lin Kao-jüan (kínai, 3.)-Vlagyimir Szamszonov (fehérorosz, 10.) 4-2 (-10, 7, -7, 9, 10, 9)


MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ