Cropped landscape
Sport
Argentína ellen kezdenek kézilabdázóink a világbajnokságon
2019-01-1116:55
Pénteken 18 órakor Argentína ellen kezdi meg szereplését a magyar férfi válogatott a dán-német közös rendezésű világbajnokságon. 
Csoknyai István és Vladan Matics szövetségi kapitányok kijelölték a nyitányon pályára lépő 16 fős keretet is. Az első mérkőzésen nem lép pályára Máthé Dominik, Schuch Timuzsin és Szita Zoltán.
 
Az argentinok ellen a jelölt 16 játékos lép pályára, de hosszú a torna, jól kell sáfárkodnunk az erőnkkel és a cseréinkkel is – mondta el Csoknyai István szövetségi kapitány. Kellemetlen stílusban játszik első ellenfelünk, folyamatosan készültünk az edzéseken és a videózások során a dél-amerikaiak elleni játékra, hiszen mindenképpen győzelemmel szeretnénk kezdeni a vb-t.

A magyar együttes szerdai megérkezését követően az edzőcsarnokban, majd csütörtökön már a több mint 12 ezer néző befogadására alkalmas, a közelmúltban épült Royal Arenában tartotta edzését, amelyen mind a védekező-, mind a támadó taktika terítékre került.
 
Argentína ellen eddig mindössze három alkalommal játszott a magyar férfi együttes, a 2003-as portugáliai vb-n 35-23-ra, a 2009-es horvátországi világbajnokságon 31-20-ra, legutóbb pedig Debrecenben 2015-ben 28-15-re győztek a mieink, igaz, a rivális sorait a kispadon a Barcelona, a spanyol válogatott és a Plock korábbi trénere, a spanyol Manolo Cadenas erősíti. a legutóbbi férfi Bajnokok Ligája FINAL4 legjobbjának választott montpellier-i kézilabdázó, Diego Simonet ugyanakkor nincs a keretben.
 
A magyar férfi válogatott kerete Argentína ellen:

Kapusok: MIKLER Roland (Telekom Veszprém), SZÉKELY Márton (Grundfos Tatabánya) 
Jobbszélső: HORNYÁK Péter (Balatonfüredi KSE) 
Jobbátlövők: ANCSIN Gábor (Ferencváros), BALOGH Zsolt (MOL-Pick Szeged), NAGY László (Telekom Veszprém) 
Irányítók: CSÁSZÁR Gábor (Kadetten Schaffhausen, svájci), LÉKAI Máté (Telekom Veszprém) 
Beállók: BÁNHIDI Bence (MOL-Pick Szeged), SIPOS Adrián (Grundfos Tatabánya) 
Balátlövők: BODÓ Richárd (MOL-Pick Szeged), ILYÉS Ferenc (Grundfos Tatabánya), JAMALI Iman (Telekom Veszprém), LIGETVÁRI Patrik (Ademar León, spanyol) 
Balszélsők: BÓKA Bendegúz (Balatonfüredi KSE), JUHÁSZ Ádám (Grundfos Tatabánya) 

A magyar válogatott csoportmérkőzései:

Január 11., 18:00 Argentína-Magyarország
Január 13., 18:00 Magyarország-Angola
Január 14., 15:30 Magyarország-Katar
Január 16., 18:00 Magyarország-Egyiptom
Január 17., 20:30 Svédország-Magyarország


keziszovetseg.hu
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ