Cover
Sport
Jó erőfelmérő Dánia ellen
2019-01-0211:29
Két felkészülési mérkőzést játszik Dánia ellen a magyar férfi kézilabda-válogatott a világbajnokság előtt. Györfi János mesteredző a Jó reggelt!-ben azt mondta, az idegenbeli meccsek jó erőfelmérők lesznek a 10-én rajtoló vb-re. 
Először csütörtökön Aarhusban, aztán vasárnap Odensében játszik Dániával a magyar csapat felkészülési mérkőzést. A férfi kézilabda-válogatott 18 fős kerettel szerepel a dániai túrán.
A dániai út arra alkalmas, hogy ugyanúgy, mint a lányoknál, fölmérésre kerüljön, hogy milyen feladatok vannak. És ebben a helyzetben pont Dánia egy kiemelkedő ellenfél, tehát mutatni is fogja a hibákat, és lehet még újítani, javítani
– mondta Györfi János, a Magyar Kézilabda Szövetség elnökségi tagja.
 
A világbajnokságra 16 fős keretet nevezhet a Csoknyai István-Vladan Matics kapitánypáros. A csapatban még nincs ott, de a vb-n vélhetően ott lesz Nagy László.
Pontosabban nem tudhatja senki, hogy mekkora jelentősége van a magyar sport, a kézilabda történet szempontjából az eredményes szereplésnek. Én úgy gondolom, hogy a Csoknyai Istvánnal való kapcsolata, a Matkéval való kapcsolata majd biztosítja azt, hogy eredményesen tudjon majd szerepelni
– folytatta Györfi János.
 
A vb-n az első meccsét 11-én játssza a magyar együttes Argentína ellen.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ