Cover
Sport
Szőnyi Ferenc újabb kihívások után néz
2018-12-0409:59
Lassan kijelenthetjük, hogy a 2018-as év Szőnyi Ferenc számára a rekordok megdöntéséről szólt. Tavalyi idején javítva júniusban ismét meghódította a Himaláját, augusztusban sikert aratott Svájcban, novemberben pedig megnyerte a New Orleans-i Decaman-t. A komáromi vasemberrel a Jó Reggelt!-ben beszélgettünk sikereiről és a jövőjéről.
Szőnyi Ferenc júniusban ismét meghódította a Himaláját, méghozzá úgy, hogy egyedüliként teljesítette a távot. Augusztusban már Svájcban az ultratriatlon ötszörös távján szerzett aranyérmet, majd novemberben a New Orleans-i tízszeres Ironman-t teljesítette 222 óra alatt, mellyel a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

"Az életem a triatlon, egy nagyon-nagy képességre világított rá. 43-44 éves voltam, amikor elkezdtem a triatlont és rögtön az extrém hosszú távok, dupla táv, Bonyhád, Magyarország, majd Mexikó és 2009-ben világbajnok lettem, ultra összetett világbajnok"- mondta Szőnyi Ferenc a Jó Reggelt!-ben.

A komáromi vasember becenévre hallgató sportolónak további tervei vannak. Jövő novemberben 2010 után újra el szeretne indulni Mexikóban a 20-szoros távú Ironman-en, de előtte még májusban egy 520 kilométeres sivatagi futást teljesítene Ausztráliában.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ