Cropped landscape
Sport
Olimpiai sikerek 2018-ban
2018-12-0416:02
Téli olimpiai bajnoki cím és két kvóta a nyári ötkarikás játékokra. Vékássy Bálint a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára elégedetten beszélt az idei évről. 
Idén sem volt hiány kiváló sportteljesítményekből, ráadásul a rövidpályás gyorskorcsolya-váltó történelmet írt Phjongcshangban. Vékássy Bálint MOB főtitkár ezt, illetve egy másik olimpiához kapcsolódó sikert emelt ki.
Az idei évben volt az első téli olimpiai aranyérmünk, de említhetném az első világbajnoki címet olimpiai versenyszámban a vitorlázásban, ami a szívünkhöz emiatt egy különösen közel álló dolog. Azzal együtt, hogy ez mindjárt olimpiai kvótával is járt, tehát az első olimpiai kvótát is sikerült megszerezni idén
– nyilatkozta az Echo Televízió riporterének Vékássy Bálint.
 
Berecz Zsombor világbajnoki címe és kvótaszerzése mellett Érdi Mária is megszerezte a tokiói olimpiai indulás jogát idén, szintén vitorlázásban. Féltávnál a riói- és a tokiói ötkarikás játékok között tehát már megvan két indulónk, ha pedig sportolóink úgy teljesítenek, mint idén, akkor ez a szám biztosan nőni fog majd 2019-ben.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ