Cropped landscape
Sport
Soproni győzelem az Euroligában
2018-11-0207:17
Második mérkőzésén 85-69-re nyert a Sopron női kosárlabda csapata a FIBA Euroligában. Bár a találkozót a vendég Olimpiakosz kezdte jobban, az első negyed végére már utolérte ellenfelét a hazai csapat. A folytatásban a feljavuló védekezésének köszönhetően meg is tudta fordítani a meccset a Sopron, így megszerezte első győzelmét az idei sorozatban.
Az előző szezonban döntőig jutó Sopron, a nő Euroliga második fordulójában, a szintén vereséggel nyitó görög Olimpiakoszt fogadta. A piros mezes vendégek kezdték jobban a meccset, a magyar csapat csak futott az eredmény után. A negyed végére azonban átvette a vezetést a Sopron és Turner utolsó pillanatos triplájával már 4 pontos volt a hazai előny. A folytatásban feljavult a sárga-zöldek védekezése, és a nagyszünetig folyamatosan nőtt a különbség a felek között. A fordulás után sem változott a játék képe, a görögök ugyan hárompontosokkal próbáltak zárkózni, de a 19 pontig jutó Turner vezetésével a Sopron őrizte biztos vezetését. Végül 85-69-es sikerével megszerezte első győzelmét az Euroliga idei kiírásában.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ