Cropped landscape
Sport
Lőrincz Tamás bejutott a döntőbe a vb-n! (Interjúval)
2018-10-2719:10
Birkózó-világbajnokság
Lőrincz Tamásnak és Kiss Balázsnak is szurkolhatunk még vasárnap. Az olimpiai ezüstérmes Lőrincz londoni legyőzőjét, a dél-koreai Kimet búcsúztatta a négy között, így bejutott a döntőbe. A világbajnok Kiss a nyolcaddöntőben kikapott, de vasárnap a vigaszágon még folytathatja! 
Lőrincz Tamás hazai közönség előtt vágott vissza Londonért! 2012-ben a dél-koreai Kim győzött a döntőben az olimpián, ezúttal viszont a kék mezes magyar birkózó nyert 3:1-re. A 77 kilósok elődöntőjében az első menet után Lőrincz vezetett 1:0-ra. A folytatásban passzivitásért ellenfele is pontot kapott, de a meccs végén Lőrincz volt az aktívabb, így kiharcolta a döntőbe jutást. A vasárnapi fináléban az Európa-bajnok orosz Cserikinnel találkozik majd.
A 97 kg-osok között Kiss Balázs tussal lépett túl kínai ellenfelén az első körben. Nyolcaddöntője technikai tussal ért véget, ezúttal viszont sajnos a bolgár Milov győzött. Kiss a vereség ellenére még bízhat a vigaszágas szereplésben, ellenfele ugyanis bejutott a döntőbe. A nehézsúlyú Lám Bálint és a 60 kg-os Torba Erik számára viszont véget ért a világbajnokság.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ