Cropped landscape
Krónika
Majdnem megismétlődött az olaszliszkai tragédia
2018-10-1016:31
Tizenkét évvel Szögi Lajos meggyilkolása után Encsen csaknem megismétlődött az olaszliszkai tragédia. A PestiSrácok információi szerint néhány nappal ezelőtt, október 6-án, délután fél négy körül Encs Fügöd településrészén egy 52 éves helyi nő autója elé egy, az út mentén parkoló gépjármű takarásából egy ötéves kislány szaladt ki. Az asszony ezt észlelve megpróbálta elrántani a kormányt, de az ütközést már nem tudta elkerülni. A balesetet követően a nő kiszállt a kocsijából és a lány segítségére sietett. 
A PestiSrácok úgy tudja, az eset után a helyi roma lakosok körbeállták, szidalmazták, majd nekiestek a védtelen nőnek, akinek az autóját is összetörték. A nő életét feltételezhetően csak az mentette meg, hogy a bejelentést követően perceken belül kiérkező rendőrök megfékezték a feldühödött cigányokat, majd a hölgyet beültették a rendőrautóba, a gyermeket pedig kórházba szállították.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság megkeresésünkre azt közölte, hogy a sofőrt ért bántalmazással összefüggésben egy 19 és egy 27 éves helyi férfit állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként rongálás vétség, valamint garázdaság- és testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, majd az Encsi Rendőrkapitányság mindkét gyanúsítottat őrizetbe vette.

PestiSrcácok.hu
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ