Cropped landscape
Sport
Barca, Tottenham, Inter, PSV a halálcsoportban
2018-08-3019:34
Csütörtökön megtartották a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolását. A címvédő Real Madrid többek között a tavalyi elődöntős Rómával találkozik, míg a Barcelona a halálcsoportba került.
A „B” jelű kvartett joggal nevezhető az idei BL-sorsolás halálcsoportjának. A Barcelona, Tottenham, Inter, és a PSV Eindhoven csapataira igen parázs összecsapások várnak. A „C” csoport sem nevezhető gyengének, hiszen a tavalyi döntős Liverpool a Napolival, Crvena Zvezdával és a mindig esélyesnek kikiáltott PSG-vel küzd majd meg a továbbjutásért. A címvédő Real Madrid könnyebb csoportba került, hiszen a tavaly elődöntőig jutó Róma mellett a CSZKA Moszkva, és a Plzen lesz a blancók ellenfele. A Juventushoz szerződő Cristiano Ronaldo korábbi csapata ellen léphet pályára a Bajnokok Ligája csoportkörében. A torinóiak többek között a Manchester Uniteddel kerültek egy négyesbe. A Szalai Ádámot a soraiban tudó Hoffenheim a szintén nagy esélyes Manchester City-vel került egy csoportba. Az év játékosa az UEFA szavazásán Luka Modric lett, aki Bajnokok Ligáját nyert a Real Madriddal és hazája válogatottját egészen a döntőig vezette az oroszországi világbajnokságon.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ