Már a nagy álom, a Bajnokok Ligája főtáblára kerülés a tétje a MOL Vidi - AEK Athén párharcnak. A fehérváriak a selejtezősorozatban először nem a felcsúti Pancho Arénában, hanem a budapesti Groupamában fogadták aktuális ellenfelüket hazai pályán. A stadionban több mint 10 ezer néző előtt rendezték a párharc első mérkőzését.
Új időszámítás kezdődött a Ferencvárosnál, miután Thomas Doll, a klub korábbi vezetőedzője és az egyesület közös megegyezéssel szerződést bontott. A zöld-fehérek új trénerét, Szerhij Rebrovot szerdán mutatták be hivatalosan új csapatánál, szombaton pedig már tétmeccsen is bemutatkozott.
A Telekom Veszprémre az első nemzetközi megmérettetés várt augusztus végén Strasbourgban. Az Építők az EuroTournoi barátságos tornán vett részt, ahol a Montpellier, Nantes, Breszt hármassal játszott. Elsőként a tavalyi BL-döntő vesztesével, a Nantes-tal csapott össze.
Az év legrangosabb hazai strandröplabda versenyét rendezték Siófokon. A 10 ezer euró összdíjazású World Tour tornára 23 országból érkeztek a versenyzők. Hazánkat 10 páros képviselte, de a főszerepet sajnos még nem ők játszották.
A világbajnoki bronzérmes gátfutó Baji Balázs és az Európa-bajnoki bronzérmes kalapácsvető Halász Bence is elindult a hétvégi atlétikai Magyar Szuper Liga döntőben, a Lantos Mihály sporttelepen.