Édesanyja vitte le Gödöllőn pinpongozni. Orgoványi Imréhez került, aki meghatározó edző volt a pályafutásában. A ’80-as években nem volt az jellemző, hogy a mester meghívta tanítványát egy kólára. Balkezes volt, jó labdaérzékkel áldotta meg a sors, és mivel ő volt az egyetlen lány a csoportban, csak jót tett játékának, hogy fiúkkal játszhatott. Agresszív, férfias stílusúvá vált az évek során. Ma is szerencsés embernek tartja magát, mert azon túl, hogy tehetséges volt, mindig is szeretett edzeni és elkerülték a sérülések is. Talán ezért volt képes 1994-től 2012-ig, vagyis több mint másfél évtizeden át a csúcson maradni. Öt olimpián vett részt, világbajnoki bronzérmes és hét Európa-bajnoki címet nyert. A Gödöllő csapatát a Statisztika követte, ahol szinte burokban élt. A családias hangulatú klubbal hatszor is sikerült elhódítani a BEK-trófeát (’91-ben először és 2000-ben utoljára). Azt viszont a mai napig nem érti, hogy miként volt képes mindennap másfél órát utazni a Marczibányi térre, majd másfelet hazafelé. 

Édesapjával épp az Újonc 20-ak versenyről tértek hazafelé, amikor Bátorfi Csilla a női egyes döntőjét játszotta az Európa-bajnokságon, Prágában. Mivel már nem értek volna haza időben, bekérezkedtek a Műszaki Egyetem portásfülkéjébe, hogy onnan nézhessék végéig Bátorfi aranycsatáját. Az évszám 1986 volt. Talán ekkor fogalmazódott meg benne először, hogy egyszer majd párosban együtt versenyezne a magyar asztalitenisz már akkor is fénylő csillagával. Ekkor már túl volt az első sikerein, hiszen tizennégy esztendősen kétszeres serdülő Európa-bajnoknak és csapatban felnőtt magyar bajnoknak mondhatta magát. 1990-ben aztán tagja lett a nagyválogatottnak, ’94-ben Birminghamben pedig egy álom is valóra vált, amikor Bátorfi Csillával – egy orosz kettőst legyőzve – megnyerték a női párost az Európa-bajnokságon. A legemlékezetesebb kontinensviadala a 2000-es brémai volt, amikor nemcsak a páros elsőség jött össze, de a magyar női csapat is feljutott a csúcsra, a döntőben a sokkal esélyesebb házigazda németekkel szemben. Bátorfi nagy mumását, az erdélyi származású Nemes Olgát verte, ami hihetetlen bravúrnak számított. Nyert kétszer vegyes párosban is Eb-t, 1996-ben a fehérorosz Vlagyimir Szamszonovval, 2003-ban a későbbi egyéni világbajnok osztrák Werner Schlagerrel. 2007-ben már egy új női válogatottat segített az aranyéremhez, 2008-ban pedig Póta Georginával is behúzta a női párost. Mint ahogyan Brémában nem nyomasztotta az ellenfelet biztató német szurkolósereg, 1995-ben, Tiencsinben sem zavarta, hogy már az első fordulóban is tízezren szurkoltak a lelátón. A vége világbajnoki bronzérem lett női párosban Bátorfival. Európaiként ilyen messzire jutni akkortájt „fehér holló-jelenségnek” volt nevezhető. A pályafutása szinte teljes. Hiányérzete nem lehet. Ha mégis lenne, akkor csak az egyéni Európa-bajnoki aranyérem lehetne. Egyesben ugyanis két ezüstöt és két bronzot is begyűjtött a kontinensviadalokon, de a legfényesebb érem csak nem akart összejönni. 1996-ban a német Nicole Struse, 2002-ben a luxemburgi kínai, Ni Xialian állította meg az aranykapuban. Ha talán akkoriban lett volna pszichológusa, masszőrje, akkor ma ez a cím sem hiányozna pályafutásából. 

A Statisztikában eltöltött tizenöt év után 2000-ben szerződött a másodosztályú Busenbach csapatához. Itt egy bajnoki mérkőzésre kilátogattak 500-an, mondhatni a fél falu. Nagy változás volt ez a korábbiakhoz képest. Itt tanulta meg, hogy mi is a profi élet, hogy őt azért szerződtették, hogy a meccseit megnyerje. A Bundesliga első vonalába való feljutás hatalmas siker volt. Aztán következtek a Langweidben eltöltött évek, amelyben volt BL-döntő is, végül a Kroppach. 2013-ban aztán – amikor megszűnt a csapata – megpályázta a Bajor Asztalitenisz-szövetség szakmai refrens állását. Bár a környezetében egy petákot sem adtak volna azért, hogy el is nyeri azt, ő lett a befutó. Pedig nőként és külföldiként hendikeppel indult, de a németek nagyra tartották az eredményeit és a szakmai tudást. 

Ötödik éve dolgozik a bajor utánpótlásban, két éve él Münchenben, és nagy sikernek tartja, hogy az idei ifjúsági Európa-bajnokságon szereplő 16 fős német csapatból hét gyerek Bajorországból került ki. Szeretne egyszer majd hazatérni és magyar fiatalokat nevelni, de most nem hagyhatja félbe munkáját. Főleg akkor nem, amikor több gyerek miatta is költözött Münchenbe, hogy a sportágat minél magasabb szinten sajátítsa el. A mai gyerekek persze jólétben élnek, így az asztaliteniszt is csak addig szeretik, ameddig kényelmes. Számukra nem jelent kitörési pontot a sport, mint jelentett Tóth Krisztina számára, akit Münchenben keresett fel a Célfotó stábja.

A műsor szombaton 22 óra 35 perckor kezdődik. Várom Önöket!

Kalapos Mihály

A Célfotó teljes adása: