"Kellemes melegséget jelentett számomra, még ebben a télben is"
- így idézte fel Fábián László azt a pillanatot, amikor meglátta a nevét a Szöuli Olimpiai Stadion melletti márványfalon, ahol ott van az 1988-as ötkarikás játékok összes győztesének a neve.
A MOB sportigazgatója még a téli olimpia alatt kereste fel egykori versenyének helyszíneit és azonnal előtörtek az emlékei.
"A lovaspálya után Martinek Jani és Mizsér Attila barátaimmal végigjártuk a pályát és hát, azokat az akadályokat megdorgáltuk, amelyikek velünk egy kicsit kibabráltak. Bár kevés volt, hála az égnek"
– nyilatkozta Fábián László.
Öttusában taroltak a magyarok. Egyéniben Martinek nyert, míg csapatban a Martinek-Mizsér-Fábián hármas. A dobogó legfelső fokán eltöltött öt percet és a himnuszt így élte át Fábián László:
"Ez 5 évet, vagy 50 évet is mindenképpen megér, és öröm ott fönt állni. "
Ezután pedig Fábiánék a még ma is álló olimpiai falubeli házban ünnepeltek.
"Kicsit hangosabbak voltunk a kelleténél és örömmel dajdajoztunk a szobánkban, mikor átkopogtak hozzánk, hogy: Na, fiúk, azért csendesebben, sokkal szerényebben, ha lehetne! És ekkor született meg az az igazi mondás, ami azóta szállóigévé vált: Lennénk mi szerények, ha volna mire..."