Póta Georgina, Madarász Dóra, Pergel Szandra. Ebben az összeállításban lép asztalhoz a magyar csapat az Ormai László Asztalitenisz-csarnokban kedd délután négy órakor a spanyolok ellen.
„Nagyon jó, egységes csapat lesz az ellenfelünk. Nem kiemelkedőek, de mindenkire veszélyesek. Van kínai játékosuk is. De azért papírforma szerint nyernünk kellene”
– árulta el Bátorfi Zoltán, a női válogatott szövetségi kapitánya stábunknak.
Pótát az elmúlt időszakban sérülés hátráltatta, Madarász pedig beteg volt, de a játékosok a hazai pálya előnyét is kihasználva nyerni szeretnének Spanyolország ellen.
„Van egy szemcsés játékos, illetve egy balkezes játékos is náluk. Próbálunk mindegyikük ellen készülni. Tudjuk, hogy milyen taktikát kell játszani ellenük”
– nyilatkozta Madarász Dóra az Echo TV-nek.
Az EB-selejtező csoportban harmadikként ott van Csehország is. A jövő évi franciaországi csapat Európa-bajnokságra a hármas első két helyezettje jut ki.