A Magyar Parasport Napjának hivatalos programja az Olimpia Parkban kezdődött, ahol megkoszorúzták a magyar paralimpiai bajnokok emlékfalát.
E közben az ország több mint 400 intézményében Lélekmozgató névvel iskolai szemléletformáló, testnevelés órákat szerveztek, ahol a diákok kipróbálhatták a parasportokat.
„Valóra váltottunk mindent, amit szerettünk volna. Három célunk volt. Az egyik az volt, hogy mozgassuk meg az iskolákat és a diákokat. Vegyük rá őket, hogy ezen a napon, a Magyar Parasport Napján a diákok a testnevelés órákon próbálják ki a parasportokat minél nagyobb számban”
– nyilatkozta Szabó László, az MPB elnöke az Echo TV-nek.
E mellett a Magyar Paralimpiai Bizottságnak az is célja volt, hogy egy nemzetközi konferenciát szervezzen, amelyet a Várkert Bazárban rendeztek. Ezen részt vett Andrew Parsons, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke is, aki délelőtt a Mozgásjavító Intézménybe is ellátogatott, majd találkozott Orbán Viktor miniszterelnök úrral.
A nap gálavacsorával ért véget, a Magyar Paralimpiai Bizottság 20 éves megalakulásának alkalmából, ahol a legjobb parasportolókat díjazták.