1970. február 22-én alakult meg az első intézményesített fogyatékos sportszervezet, a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja. Az Országgyűlés egyhangú határozata értelmében 2018-tól minden évben ezen a napon rendezik meg a Magyar Parasport Napját.
„87 iskola csatlakozott eddig ahhoz a programunkhoz, amit Lélekmozgatónak neveztünk el, és arról szól, hogy ezen a napon az ország bármely iskolájában a diákok ismerkedjenek meg a parasportokkal, a parasportolókkal"
- mondta Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke az Echo TV-nek.
Az esemény két nagykövete két kajakos, a paralimpiai ötödik Varga Katalin és munkatársunk, a világbajnok Benedek Dalma.
„Ez a rendezvény sokkal előrébb fogja vinni a parasport ügyét, amikor már nemcsak rekreációs tevékenységként fogunk tekinteni a parasportra, hanem sporteseményként"
- nyilatkozta televíziónknak Varga Katalin.
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta, hogy 2018-ban 460 millió forintot különítettek el a fogyatékkal élők sportolására. Február 22-én Budapestre érkezik egy delegáció élén Andrew Parsons, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke.