Alaposan megnehezítette Fucsovics Márton dolgát a szürke felsőben teniszező Hubert Hurkacz. A lengyel játékos ugyanis ponterősebben kezdte a találkozót, de a születésnapos Fucsovicsot ez nem zavarta, és folyamatosan zárkózott ellenfelére. A 225. helyen jegyzett Hurkacz nagyszerűen adogatott, szerváival kifejezetten magabiztosan irányította a labdameneteket. Az első szettet rövidítésben így is a lengyel húzta be. Fucsovics a folytatásban 4:3-nál vette el először Hurkacz adogatását, majd könnyedén kiszerválta a játszmát, így másfél óra elteltével a döntő szett következett. Ebben a lengyel ugyan 3:1-re elhúzott, de Fucsovics ritmust váltott. Sorozatban négy gémet hozott, végül 2 óra 9 perc után 6:7, 6:3, 6:4 arányban diadalmaskodott. Így a pénteki negyeddöntőben a világranglistán 557. pozícióban rangsorolt német Kevin Krawietz ellen folytatja.
„Ellenfelem nem ajándékozott meg ezzel a győzelemmel, nekem kellett megnyernem a meccset. Az első két szettben minden bejött neki, de a közönség átsegített a holtpontokon"
- nyilatkozta a pályán Fucsovics, majd átvette születésnapi tortáját a szövetségtől.