Borsos Gábor pályafutása első nyolcaddöntőjét vívta challengertornán, ellenfele Nikola Milojevics volt. A szerb teniszező hamar 5:0-ra elhúzott, ekkor a Davis-kupa-válogatott Borsos szépíteni tudott, de az első szettet 6-1-re elbukta.
A második játszmában valamivel jobban ment a világranglista 957. magyarnak, aki még bréklabdáig is eljutott, ám a szerb nem remegett meg és ismét többször is brékelte Borsost, majd megnyerte a meccset 6-1, 6-2-re.
„Jó élmény volt itt lenni, második kanyarban még sose játszottam. Külön köszönet a közönségnek, mert jó hangulat volt. Ugyanakkor belülről maga a meccs nem volt egy jó élmény. Nem sikerült azt a formát nyújtani, amit szerettem volna. Nem játszottam jól, sok volt a hiba”
- mondta Borsos Gábor.
A főtáblán szabadkártyával induló magyar számára ezzel véget ért a torna, hiszen párosban már az első fordulóban búcsúzott Balázs Attila oldalán.