Cropped landscape
Külföld
Európát belülről kell megváltoztatni
2019-03-3021:47
Európa lassú öngyilkosságot követ el, ha lemond a keresztény kultúráról és a fiatalok támogatásáról, ezért belülről kell megváltoztatni - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton telefonon az MTI-nek az olaszországi Veronából.
Novák Katalin a Családok Világkongresszusa elnevezésű rendezvényen arról beszélt: sok közös van Olaszországban és Magyarországban abban is, ahogy a két ország kormánya a migrációt kezeli, valamint abban, ahogy a családok támogatása mellett kiáll. Jelezte: Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes is azt mondta, szeretnének tanulni Magyarországtól ezen a területen.
    
Az államtitkár hangsúlyozta: "Európa a mi Európánk (...), elemi érdekünk, hogy belülről változtassuk meg". Szavai szerint Európa lassú öngyilkosságot követ el, ha lemond a keresztény kultúráról és arról, hogy támogassa a fiatalokat a gyermekvállalásban, a családalapításban, majd a gyermeknevelésben. Ezt nem nézik tétlenül - jelentette ki.
    
Novák Katalin kiemelte, hogy: a migráció és a családpolitika kérdése összefügg, hiszen a migráció támogatása sok európai vezető szerint válasz a népesedési problémákra.
    
A magyarok és az olaszok azonban nem szeretnék ezt az utat járni, az erős határokban hisznek; Magyarország szárazföldön, Olaszország a tengeren védi Európa határait. Abban érdekeltek, hogy Európa biztonságos maradhasson - tette hozzá.
    
Jelezte azt is: a családpolitikában a magyar emberek érdekeit kell szem előtt tartaniuk, azért dolgoznak, hogy a fiatalok bátrabban vállalhassanak gyermeket. Kiemelte: az olaszok mellett amerikai, ausztrál, brazil, francia résztvevők is jelezték, hogy szeretnék megismerni a magyar családtámogatási modell részleteit és lehetőség szerint megvalósítani annak egyes elemeit, tehát hivatkozási alap lett, amit a magyar kormány tesz ezen a téren.
    
Novák Katalin példaként említette, hogy ováció fogadta, amikor a családtámogatási akcióterv részeként bevezetendő babaváró támogatásról és a négy- vagy többgyermekes anyák személyi jövedelemadó-mentességéről beszélt, hiszen ezek a lehetőségek "a világ legtöbb országában nem léteznek". Felhívta a figyelmet arra is, hogy ezeket az intézkedéseket a magyar emberek szorgalma tette lehetővé, így lett a kormánynak elegendő gazdasági mozgástere a bevezetésükre.
    
Novák Katalin kitért arra is, hogy a veronai kongresszus indulatokat generált, nagy tiltakozások voltak. Kijelentette: azért vett részt az eseményen, hogy bemutassa a magyar családpolitikát, tehát semmi ellen nem szólalt fel, csak a családi értékek mellett állt ki. Ezt azzal egészítette ki, hogy a családpolitika a választás lehetőségét adja meg a nőknek is, aki akar, lehessen egyszerre akár többgyermekes anya a karrierje mellett.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ