Cropped landscape
Külföld
Az Iszlám Állam bosszúval fenyeget a mecsetek elleni támadásért
2019-03-1906:02
Bosszút fogadott az Iszlám Állam elnevezésű szélsőséges szervezet az új-zélandi Christchurchben két mecset ellen elkövetett, 50 halálos áldozattal járó pénteki tömeggyilkosságért.
"A két új-zélandi mecsetben elkövetett gyilkosság képei fel fogják rázni az alvó dzsihadistákat és bosszúállásra fogják sarkallni a kalifátus híveit" - hangoztatta a terrorcsoport egy szóvivője egy a Nashir News elnevezésű médiaplatformra feltett 44 perces hangfelvételen.
 
Az imádkozó muszlimok ellen elkövetett christchurchi mészárlás tettese, a 28 éves ausztráliai Brenton Tarrant szélsőséges, "a fehér felsőbbrendűség" jegyében íródott kiáltványt tett közzé néhány perccel vérengzése előtt, majd a fejére erősített kamerával rögzítette a merényletet, s a videofelvétel órákon át elérhető volt a közösségi médiumok felületén.

A dzsihadisták Abi al-Hasszán al-Muhadzsír néven feltüntetett szóvivője a hétfőn közzétett hangfelvételen "hamisnak és alaptalannak" nevezte az Egyesült Államoknak azt a bejelentését is, amely szerint Szíriában győzelmet arattak az Iszlám Állam harcosai felett, és bosszúval fenyegetőzött azokért is, akiket a csoport utolsó kelet-szíriai zárvány területén, Baghúzban ostrom alá vett, majd evakuált az amerikai támogatású kurd-arab fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF).

Az SDF közlései szerint csak az utóbbi hetekben több mint 30 ezer ember hagyta el az Iszlám Állam utolsó szíriai területét. Beszámolók szerint a Baghúzból távozók jelentős részben külföldi harcosok voltak, akik a már elkerülhetetlenné vált halál helyett a fegyverletételt választották.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ