Cropped landscape
Külföld
Iskolai vérengzés Brazíliában
2019-03-1506:37
A brazil hatóságok egy fiatalembert is azonosítottak, aki gyaníthatóan részt vett a két társa által egy brazíliai állami iskolában végrehajtott vérengzés előkészítésében. 

Korábban a híradások csak a két elkövetőt nevezték meg, ők szerdán lövöldözni kezdtek a Sao Paulo állambeli Suzano város Raúl Brasil nevű iskolájában. A két, 17 és 25 éves támadó - akikről kiderült később, hogy az iskola volt tanulói - megöltek öt diákot és három felnőttet, köztük két tanárt. Az elkövetők ezután magukkal is végeztek. A rendőrség közlése szerint a lövöldözésben tíz ember sebesült meg, többnek válságos az állapota. 
    
Csütörtökön a rendőrség látókörébe került egy harmadik fiatal, aki személyesen nem vett részt ugyan a mészárlásban, de a nyomozók szerint tevékeny részt vállalt a gyilkos akció megtervezésében. 
    
Az eddigi vizsgálatokból kiderülni látszik, hogy a tömeggyilkosságot már egy év óta tervezték, s olyan internetes fórumokat látogattak, amelyek kifejezetten "istenítik" az effajta cselekményeket. Rendszeresen figyelték a Dogolachan című weboldalt, amelyen vélhetően ismeretlen személyek, csoportok merényletekre, gyilkos tettekre bujtogatják a fiatalokat. Azt azonban még nem sikerült kideríteni, hogy a fiatalok honnan szereztek fegyvert.  
    
A nyomozók számára kezd világossá válni a tettesek indítéka is: a két fiatal egyszerűen csak "hírnévre" akart szert tenni, be akart kerülni a hírekbe, arra áhítozva, hogy megismerjék őket, "felnézzenek rájuk". Példaképük az a két fiatal merénylő volt, aki 1999. április 20-án az Egyesült Államok Colorado államában, Columbine egyik középiskolájában lőfegyverrel és robbanó eszközökkel 23 személyt megölt, majd öngyilkosságot követett el.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ