Cropped landscape
Külföld
Weber súlyos hibája
2019-03-0616:06
Manfred Weber ultimátumot intézett a Fideszhez, miszerint teljesítenie kell három feltételt ahhoz, hogy ne szembesüljön a súlyos következményekkel az Európai Néppárt (EPP) többi tagjától. Ez nyilván nyitott végű felvetés, hiszen nem tudni, pontosan mivel is járna az EPP haragja, pontosabban azoké, akik önmagukat a pártfrakció központjának tartják.
Weber szavai szerint nem lehet a kereszténydemokrácia értékeivel szakítani, így
azt követeli a magyar kormánypárttól, hogy állítsa le a Brüsszelt támadó kampányt, kérjen bocsánatot az EPP tagpártjaitól, valamint a Közép-Európai Egyetem (CEU) működését Magyarországon ne akadályozza.
Mindhárom felvetés több sebből vérzik, már csak a kereszténydemokrácia értékeinek figyelembe vételével is. Az Európai Unió ugyanis – legalábbis a remények szerint – egy demokratikus intézmény, ahogy az EPP is az kell, hogy legyen, amelyben valamely tagnak igenis minden joga megvan arra, hogy bírálja a szerinte rossz úton haladó Európai Bizottságot. Sőt, akár az EPP-t magát is kritizálhatja, hiszen az Európai Néppárt nem egy homogén szervezet. Mint pártok uniós szövetsége bizony rengeteg nézet belefér a gyűjtőpártba, egy ernyő alá terelve az alkalmasint szélsőliberális svéd Mérsékeltek nevű pártot, a Wilkommenskulturért felelős, hatalmasat bukott német CDU-t, vagy az életéért küzdő, szebb napokat is látott francia Köztársaságiakat.

Minden pártot saját országában, saját közegében lehet csak értelmezni, ahogy az Európai Unió is ezen országok összessége, ahol a különböző országok érdekei összhangba kerülnek, minthogy ez a diplomácia lényege, nem a kötelező együtt menetelés felszólításra.
Ezen érdekek és értékek közé pedig nem tartozhat az, hogy egy legalábbis gyanús hátterű amerikai magánegyetemet kiválasztanak, s arra szólítják fel a magyar tagpártot, egyben a magyar kormány vezető erejét, hogy azzal kivételezzen, a hazai törvényeket áthágva hagyja, hadd tevékenykedjen a CEU, ahogy akar.
Ez a kérés konkrétan a magyar demokratikus berendezkedés kinevetése, a törvények lesöprése az asztalról, a parlamentarizmus megkérdőjelezése, valamint a magyar szuverenitás megsértése. A CEU tevékenysége egy bizonyos körben lassan eléri a Harvardét, mintha a magyar politikai elit innen indult volna el, ez képezte volna a fiatal és demokratikus magyar politikai nemzedéket, mint Franciaországban a híres ÉNA.

Igen, valóban látunk olyan modellt, ahol a Nyílt Társadalom Alapítványok által létrehozott iskolák évről évre ontják magukból az egyértelmű politikai állásfoglalással rendelkező tehetséges leendő vezetőket, akik aztán
országukat egy bizonyos úton viszik végig, súlyos pénzeket juttatva megfelelő szövetségeseiknek.
A Balkán-félsziget bizonyos államaiban az egész politikai elit, ellenzékestül és kormányostul mind-mind a nyílt társadalom híve, a gazdaságfejlesztést pedig átadták az Egyesült Államok megfelelő szervének, mintegy elismerve, a USAID jobban ért hozzá, mint ők maguk, akik az országban élnek. Amikor Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Budapestre látogatott, a CEU ügyét nem említette, azaz az elvben amerikai-magyar ügy ezen a fórumon nem volt téma, miközben az Európai Néppárt esetleges leendő bizottságielnök-jelöltje rejtélyes módon ezt különösen fontosnak tartja. Azért nagyon meglepődni nem kell,
Soros György maga és számos befolyásos lobbistája rengeteget járnak Brüsszelben,
s találkoznak privát megbeszéléseken az ottani politikusokkal. Olyanokkal, akik a Néppártot erősítik, s olyanokkal, akik más frakcióban ülnek. De a kitűző Brüsszelben messze nem jelent értékválasztást, főleg ezen a területen nem.

De nem érdemes elfelejteni, hogy kampány van, május végén választ az unió lakossága, s
új arcok, új frakciók, új pártok kerülnek a tiritarka Európai Parlamentbe.
Némely politikai formáció nagyon nehéz napokat-heteket él át, mert elfordultak tőlük a választók, és fogalmuk sincs, miként fognak bekerülni a parlamentbe, ha igen, milyen mandátumszámra számíthatnak.
Manfred Weber se lehet biztos abban, hogy végül őt fogja jelölni az EPP bizottsági elnöknek.
Ezért aztán igyekeznek olyan kampányt folytatni, amelyben esetleg megmutathatják markáns arcukat, mégpedig olyan pártok, amelyek végletesen utat tévesztettek.

A finn Nemzeti Koalíció Pártjának jelenleg három képviselője ül az EP-ben, a svéd Mérsékeltek ugyanennyi mandátummal bírnak, az Osztrák Néppárt öt emberét ültetheti le a patkóba. Egyáltalán nem biztos, hogy ezeket a számokat a május végi választás után is hozni tudják, ahogy a francia Köztársaságiak se tudnak jelenleg mit kezdeni a Köztársaság Lendületben lendületével.
A Fidesz által stabilan tartott 12 mandátum nagyon fontos tömb, ha ehhez hozzávesszük a határon túli magyarok által képviselt 2-3 mandátumot, egyre inkább felértékelődik a kereszténydemokrácia eredeti értékeit képviselő és ennek hangot is adó Fidesz értéke.
Így aztán nem életszerű, hogy a Fidesz bocsánatot kérjen azért, mert kiáll a konzervatív értékek mellett, és hangsúlyozza, milyen Európát képzel el, milyen út mellett kardoskodik. A migránsválság jelentette nagyon súlyos fiaskó és politikai térvesztés nem a Fidesz hibája, hanem az eredeti értékeket sutba vágó nyugati tagpártoké, nem is véletlen, hogy
a Fidesz európai szinten is ismert és elismert párttá vált, amely igazodási pont lehet számos ország politikai mozgalma számára.

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ