Cropped landscape
Külföld
Weber feltételekhez kötné a Fidesz néppárti tagságát
2019-03-0606:19
Minden bizonnyal a németek szava lesz a döntő a Fidesz néppárti tagságának kérdésében, harsogta kedden az európai sajtó, miközben a magyar kormánypárt részéről ismét leszögezték: nem akarnak kilépni a pártcsaládból, hanem a bevándorlásellenesek megerősödé­sében érdekeltek.
Manfred Weber tőle szokatlanul kemény hangot ütött meg a Fidesszel szemben, és a német Bildben szerdán megjelent, de már kedden megszellőztetett interjújában három feltételhez kötötte a magyar kormánypárt Európai Néppártban (EPP) maradását. Az első feltétel az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök „azonnal és végérvényesen leállítja kormánya Brüsszel elleni kampányát”. A második feltétel, hogy a Fidesz bocsánatot kér az EPP tagpártjaitól. A harmadik feltétel pedig az, hogy a Közép-európai Egyetem (CEU) megmaradása Budapesten biztosított marad.

A Fidesznek még ebben a hónapban világossá kell tennie, hogy teljesülnek-e a kérések – szögezte le a néppárti csúcsjelölt, akinek segítségére elsőként osztrák részről siettek. – Ezek a feltételek vitathatatlanok, azokat teljesíteni kell, ellenkező esetben további lépések fenyegetnek – írta Sebastian Kurz kancellár, Johannes Hahn bővítési biztos és Ottmar Karas osztrák EP-képviselő közös nyilatkozatában. – Ami sok, az sok – ezt már Jean-Claude Juncker bizottsági elnök mondta kedden a német ZDF-nek, majd újra hazugságok terjesztésével vádolta a Fideszt. Magyar részről ugyanakkor ismét kijelentették: nem akarnak kilépni a néppártból, hanem azt szeretnék elérni, hogy a pártcsaládon belül a bevándorlásellenes erők erősödjenek meg.

Közben újabb párttal, a kormányzó ír Fine Gaellel bővült keddi azoknak a néppárti politikai csoportoknak a köre, amelyek a Fidesz kizárását követelik. Joseph Daul EPP-elnök a konzervatív Die Welt hasábjain ismét megerősítette: kézhez kapta a szükséges számú indítványt ahhoz, hogy következő ülésükön napirendre vegyék a magyar kormánypárt tagságának ügyét. Ismert, az EPP alapokmányának értelmében legalább öt országból hét tagpárt kezdeményezheti bármely másik tag kizárását. Lapzártánkig az írekkel együtt tizenhárom tag fejezte ki a Fidesszel szembeni ellenérzését. – Orbán Viktor átlépett egy határt – érvelt a fejlemények mellett Joseph Daul, a Jean-Claude Juncker bizottsági elnök elleni plakátkampányt említve a konfliktus egyik kiváltó okaként. Daul korábban az európai sajtónak arról is beszélt: nem tudja megjósolni a vita kimenetelét, az ugyanis valamennyi néppárti tag belátásán múlik. – Meg kell adnunk a lehetőséget a Fidesznek arra, hogy ismertesse az álláspontját – húzta alá.

Az EPP a tagállami vezetők e havi csúcstalálkozóját megelőzően, ­március 20-án fogja tárgyalni a Fidesz-kérdést. – Pontosan nem tudni, hogy a választmány miről szavaz majd – írta a német Die Zeit, azt firtatva: a résztvevők természetesen tartózkodni is tudnak, sőt a kizárás mellett az a lehetőség is terítéken van, hogy a párt tagságát ideig­lenesen, bizonyos feltételek mellett függesszék fel. A néppárt alapokmánya egyébként teljes mértékben a közel 260 főt tömörítő választmány hatáskörébe helyezi a döntést, amely egyszerű többséggel zárhat ki tagpártokat. A testületben többek között az EPP elnöke és alelnökei, a tagpártok elnökei, illetve a pártok európai parlamenti nemzeti küldöttségeinek vezetői kapnak helyet, de ennél sokkal fontosabb, hogy egy kimondottan németek dominálta csoportról van szó.

Mivel a Kereszténydemokrata Unió az EPP legnagyobb tagja, értelemszerűen ők delegálják a legtöbb választmányi tagot – magyarázta a Die Zeit. A brüsszeli Euractiv portál pedig ugyancsak Berlin döntő szavára hívta fel a figyelmet. Mint írták, kicsit sem egyértelmű, hogy a Fidesz végül a kizárás sorsára jut, ugyanis sok tagpárt fogja követni a CDU döntését.

Mindenesetre árulkodó, hogy nemrég Günhter Oettinger német biztos – a legfontosabb berlini politikus Brüsszelben – az Orbán-vita befejezését sürgette, mondván, hogy a néppárt választási programja a döntő, és ennek támogatására kérte a magyar miniszterelnököt. Az európai sajtó java egyébként arra is emlékeztet, hogy Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Balog Zoltán miniszterelnöki biztos nemrég épp a kormánypárt EPP iránti elkötelezettségét bizonyítva utaztak Berlinbe, hogy Annegret ­Kramp-Karrenbauer CDU-elnökkel tárgyaljanak. A csak Angela Merkel utódjaként emlegetett politikus Oet­tingerhez hasonlóan pedig azt hangoztatta: a labda a magyar kormány térfelén pattog.

Kedden Gyurcsány Ferenc is a németeknél kezdett Fidesz-ellenes lobbiba. A Demokratikus Koalíció elnökének a Frankfurter Allgemeine Zeitungban jelent meg egy írása, amelyben taktikázással, illetve elnéző magatartással vádolta Berlint magyarügyben és kemény fellépést sürgetett a Fidesz ellen.
A politikus ambícióit letörheti, hogy kedden a német Die Welt olvasóinak döntő többsége épp Orbán Viktor egy migrációs javaslatának adott igazat. Tegnap délutánig a lap internetes felületén szavazók 82 százaléka értett egyet egy schengeni belügyminiszteri tanács felállításával: a miniszterelnök utóbbit néhány nappal ezelőtt, épp a Die Welt vasárnapi számának nyilatkozva vázolta. A német lap mellesleg arról is írt: „Orbán a konfrontatív politikájával és elképzeléseivel egyre növekvő befolyást gyakorol a német belpolitikára.”

Magyar Nemzet
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ