Cropped landscape
Külföld
Tűz ütött ki az egyiptomi főváros főpályaudvarán
2019-02-2711:13
Tűz ütött ki szerdán az egyiptomi főváros, Kairó főpályaudvarán, legfrissebb adatok szerint legalább huszonöt ember meghalt, és negyvenheten megsérültek - közölte a helyi sajtó, biztonsági és egészségügyi források.
Korábban tíz halottról szóltak a jelentések. A katasztrófa után lemondott a közlekedési miniszter. Musztafa Madbuli kormányfő elfogadta Hisám Arafát lemondását.
    
Egy szemtanú beszámolója szerint hatalmas robbanás hallatszott, amikor egy vonat nekihajtott a vágány végén lévő ütközőbaknak. A szemtanú elszenesedett holttesteket látott mindenhol. Mint elmondta, a peronon állt, és saját szemével látta, hogy egy szerelvény nagy sebességgel belefutott az ütközőbakba. Az emberek menekülni kezdtek, és sokan amiatt haltak meg, hogy felrobbant a mozdony üzemanyagtartálya.
    
"Egy embert láttam, aki a peronra érkező vonatról integetett és azt kiabálta +Nincs fék!, Nincs fék!+ majd leugrott a szerelvényről" - mondta Ibrahim Husszein, a szemtanúk egyike. Egy másik tanú pedig a robbanást követően az utasokkal történtekről számolt be: "A tűz elborította őket, de így is tovább futottak, míg a baleset helyszínétől néhány méterre összeestek".
    
A helyszínen sűrű, fekete füst gomolygott az ég felé.
    
Mohammed Szaid, a kairói vasúti kórház igazgatója azt mondta, várhatóan növekedni fog a halálos áldozatok száma. 
    
Az al-Áhrám című helyi napilap azt írta, hogy a vonat balesetet szenvedett, és emiatt robbant fel az üzemanyagtartálya, ezt követően tűz keletkezett a pályaudvaron. Az újság szerint a tragédia részleteit még nem erősítették meg hivatalosan. 
    
Musztafa Madbuli kormányfő röviddel a baleset után a helyszínre látogatott. Az egyiptomi televízió által közvetített nyilatkozatában közölte, hogy a balesetben vétkesek szigorú felelősségre vonásra számíthatnak.
    
Az egyiptomi főügyész szerint az ügyben indított nyomozás fényt derített arra, hogy a halálos balesetet két mozdonyvezető verekedése váltotta ki. Nabíl Szadek elmondta: a szerencsétlenséget okozó szerelvény vezetője a kézifék bekapcsolása nélkül szállt ki a vezetőfülkéből, hogy egy társával verekedjen. A mozdony bekapcsolt fék hiányában egyre nagyobb sebességgel   belerohant az ütközőbakba. Az egyiptomi állami televízió szerint az elszabadult mozdony vezetőjét őrizetbe vették. 
    
A II. Ramszesz fáraóról elnevezett pályaudvar a Kairó  belvárosában található. A vasútállomás jelentős közlekedési csomópont, két metróvonal és több buszjárat is érinti.
    
Egyiptomban gyakoriak a közúti és vonatbalesetek a kaotikus közlekedés, az elavult járművek és rosszul karbantartott és felügyelt utak és vasúti pályák miatt.
    
Az arab ország legsúlyosabb vasúti katasztrófája 2002-ben történt, akkor egy vasúti szerelvényben keletkezett tűzben mintegy 370-en haltak meg Kairótól negyven kilométerre délre. 
    
Az egyiptomi statisztikai hivatal szerint 2017-ben 1793 vasúti baleset történt az országban.
    
2018 júliusában az egyiptomi vasútfelügyelet vezetőjét menesztették több vonatbaleset után.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ