Cropped landscape
Külföld
A bevándorlásellenes osztrák belügyminiszter szerint nem szabad visszafogadni az Iszlám Állam zsoldosait
2019-02-2319:46
A Közel-Keleten működő különbíróságok létrehozását javasolta Herbert Kickl osztrák belügyminiszter azon dzsihadisták ügyében, akik európai országokból érkeztek és csatlakoztak az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez Szíriában vagy Irakban.
Kickl a Kronen Zeitung osztrák napilapban megjelent nyilatkozatában felvetette, hogy az Európai Uniónak az ENSZ segítségével a közel-keleti régióban kellene felállítania az Iszlám Állam európai zsoldosainak ügyében eljáró különbíróságokat. Meggyőződése szerint ez lehetővé tenné a tanúk meghallgatását és a bűnügyi eljárás lefolytatásához szükséges információk megszerzését helyben.

Az osztrák belügyi tárcavezető szavai szerint Bécs elfogadhatatlannak tartja, hogy visszafogadják Európába azokat a zsoldosokat, akik azért utaztak a konfliktus sújtotta régiókba, hogy a szélsőségesek oldalán harcoljanak. Ez vonatkozik a terroristák feleségeire is, akik - mint mondta - megbízható fedezéket biztosítottak férjeiknek, és főztek rájuk, miközben ők harci cselekményeket folytattak.
Ausztriába 30-60 ilyen ember akarhat visszatérni. Önként utaztak oda, terrorista szervezetek oldalán harcoltak, megsebesültek, most meg annak az államnak az egészségügyi rendszerét akarják használni, amelyet meg akarnak semmisíteni
– fogalmazott Kickl.

Hozzátette: elfogadhatatlan az ilyen "időzített bombákat" visszafogadni Ausztriába, hiszen már így is van van elég hasonlóan problémás személy az országban.

888
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ