Hirsch aktív szerepet játszott abban, hogy a német sajtó arról cikkezzen: az FDP-pártküldötteket aggasztja, hogy Beer, valamint férje, Jürgen Illing üzletember – aki korábban a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara élén állt – túl szoros kapcsolatot ápol a magyar kormányfővel és környezetével.
A Der Spiegel hírmagazin szembesítette a két politikusnőt, ám ebből az derült ki: Hirsch szerint Beer igyekezett őt meggyőzni, hogy gondolja át, megszavazza-e párttársaival együtt a hazánkat elítélő Sargentini-jelentést, mert Németországban számos téves információ jelenik meg Magyarországgal kapcsolatban. De Beer azt állítja, semmi ilyesmi nem történt. Amikor EP-listavezetőnek választották, a főtitkár elmondta, „semmilyen szimpátiát nem érez Orbán úr” iránt.
Az egész ügy jelentőségét az adja, hogy az európai liberálisok – akiknek frakcióját a belga Guy Verhofstadt vezeti az uniós parlamentben – élesen szemben állnak Orbán Viktor, valamint általában a jobboldal politikájával. A liberálisok a kampányban fel akarják használni, hogy az Európai Néppárt viszont kiáll a Fidesz mellett.
– Az igazságot mondtam ki – mondja utólag Hirsch, meglepőnek tartva, hogy nem ismerik el eddigi uniós munkáját. – Nem volt tőle ez okos lépés a saját pártfőtitkárával szemben – vont mérleget Gabriele Neff, a bajor liberálisok helyettes vezetője.
Magyar Nemzet