Legújabb írásában a német helyzetet boncolgatva a szélsőségesnek titulált AfD felemelkedéséről értekezik, illetve a CDU-CSU megbomlott egységére kíván rámutatni, egyúttal az európai értékek iránti elkötelezettségének szilárdságát vitatja a német kormányzó pártszövetség kapcsán, amit azonban semmilyen bizonyítékkal nem támaszt alá. Ehhez képest korábban Gregor Peter Schmitzzel a PublicAffairs hasábjain 2014-ben közösen írt, az Európai Unió tragédiája című monográfiájában egészen mást állított. Ebben a dokumentumban még méltatta Angela Merkelt, akinek szerinte sikerült az uniós intézményeket a saját belátása szerint formálni. Ugyanakkor a német újraegyesítést bírálta, mivel szerinte az a tendencia, hogy Németország hajlandó volt mindig egy kicsit többet adni, és mindig egy kicsit kevesebbet elvenni, akkor megszűnt.
Legújabb eszmefuttatásában az EU helyzetétre is kitér a spekuláns és
azon elmélkedik, hogy Európa könnyen a Szovjetunió sorsára juthat, széteshet. Ennek ellenszere szerinte, ha az alva járó Európa-pártiak rádöbbennek, hogy növelni kellene a (bevándorlás-ellenes tagállamokat) fegyelmező eszközöket, ráadásul az olaszokkal is sokkal keményebben kellet volna bánni az Unió vezetésének, akiket Soros a szovjet pártállami elöljárókhoz hasonlít.
2014-ben még csak arról beszélt, hogy megerősödhetnek az Európa-ellenes érzelmek és a nemzeti érdekek, a Project Syndicate-ben megjelent legújabb esszéje már az elavult tagállami pártstruktúrákról beszél, ami szintén sürgős reformért kiállt.
Európa szerinte már öt esztendeje közel került „szétesési folyamathoz”, de most már tényleg küszöbön áll.
Soros tehát ismét szint vallott, hiszen miközben látszólag Európáért aggódik, szétverné a hagyományos európai pártokat, miközben az Uniót a teljes szétzilálódás irányába tereli terveivel és az ezek megvalósításában aktívan résztvevő olyan EU-s politikusokkal, mint Frans Timmermans, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) úgynevezett csúcsjelöltje.
Tűzfalcsoport
Hollik István kormányszóvivő az ECHO TV-nek reagált Soros György megjelentetett publicisztikájára: