Varga Judit kifejtette: Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter nyílt
levele az Európai Bizottság irányába már régóta jelölődik. Kezdve onnan, hogy Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke nagyon régóta nem rejti véka alá Magyarországgal és Lengyelországgal kapcsolatos álláspontját.
Legutóbb decemberben, az Európai Szocialisták lisszaboni kongresszusán tett hitet a mellett, hogy ezeket az országokat meg fogja leckéztetni és a jogállamiságot számon kéri rajtuk. Jelentsen az számára bármit is
- fogalmazott.
Hozzátette: január 30-án volt egy Soros-szeánsz az Európai Parlamentben, egyfajta
kampányesemény a bevándorláspárti brüsszeli politikusoknak. Ott Timmermans egyértelműen a magyar baloldali ellenzék szlogenjeit használta fel.
Ez volt az utolsó csepp a pohárban, mely most már indokolta ennek a levélnek a megszületését.
Varga Judit kiemelte: a magatartási kódex, melyet tavaly fogadott el az Európai Bizottság, egyetlen lényege az volt, hogy az addigi összeférhetetlenségi helyzetet megváltoztassák, mert valószínűleg Timmermans készült csúcsjelölti szerepére. A kódex különbséget tesz a között, hogy egy hivatalban lévő európai biztos nemzeti választáson indul-e vagy európai választásokon.
Én ezt azóta Spitzenkandidat vagy Timmermans-klauzulának hívom, mert szó szerint beleírták, az sem akadálya egy uniós biztos európai választásokon való indulásának, hogy továbbra is hivatalban marad
- fogalmazott. Hozzátette: Maros Sevcsovics szintén az Európai Bizottság alelnöke, de Szlovákiában az elnökválasztáson jelöltként indul, úgyhogy ő felfüggesztette hivatalát és fizetés nélküli szabadságra ment a kampány idejére, annak rendje és módja szerint.
Varga Judit úgy fogalmazott: érdekes a kettős mérce és a nyilvánvaló álszentség az Európai Bizottság vezetése részéről. Timmermans teljesen magabiztosan állítja, hogy semmi probléma nincs, mert ő ezt magában ketté tudja választani.
ECHO TV - A nemzet hangja - Brüsszel - Európa választ