Az orosz védelmi minisztériumba a nap folyamán bekérették az amerikai nagykövetség katonai attaséját, hogy tiltakozó jegyzékben követeljék a Moszkva szerint a szárazföldi telepítésű, közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló (INF) szerződés rendelkezéseit sértő hadászati eszközök megsemmisítését.
"Az Oroszországi Föderáció védelmi minisztériuma azt javasolja az amerikai félnek, hogy az INF-szerződés hatálya megszűnéséig hátralevő időben tegyen meg minden szükséges intézkedést, hogy visszatérhessen a megállapodás szigorú betartásához" - olvasható a tárca közleményében. A minisztérium szerint Washington ennek úgy tehet eleget, ha "megsemmisíti a szárazföldi telepítésű Mk-41-es univerzális indítóállásokat, amelyeket Tomahawk típusú manőverező robotrepülőgépek és gyakorló célpontok gyanánt szolgáló rakéták kilövésére fejlesztettek ki, s tulajdonságaik megegyeznek a földi indítású rövid- és közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákéval, illetve ugyancsak megsemmisíti a tulajdonságaikat tekintve a +földi indítású manőverező robotrepülőgépek+ kategóriájába tartozó csapásmérő pilóta nélküli repülőeszközöket".
Az orosz diplomácia és hadsereg mindent megtesz annak megakadályozására, hogy az amerikai rakéták megjelenjenek a Baltikumban - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján.
Washington pénteken, Moszkva pedig szombaton jelentette be, hogy felfüggeszti részvételét az 1988-ban hatályba lépett INF-szerződésben. A paktum a szárazföldi indítású, hagyományos és nukleáris robbanótöltetekkel felszerelt, közepes (500-5500 kilométeres) hatótávolságú ballisztikus rakéták és manőverező robotrepülőgépek megsemmisítéséről rendelkezett. Az egyezmény, amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában, megtiltotta az ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését.
Az Egyesült Államok 2013 óta állítja, hogy Oroszország megsérti az INF-szerződést. 2018-ban azt közölte, hogy ezt a 9M729 típusú manőverező robotrepülőgép tesztelésével követi el, mert a fegyver hatótávolsága szerinte meghaladja az 500 kilométert.
Moszkva tagadja ezt, és a maga részéről azzal vádolja Washingtont, hogy a Lengyelországba és Romániába, valamint a Távol-Keletre telepített vagy telepítendő ballisztikusrakéta-elhárító rendszerének kilövőállásai Tomahawk típusú manőverező robotrepülőgépek indítására is alkalmasak, ami ellentétes a megállapodással. Azt is mondja, hogy az amerikai csapásmérő drónokra és a ballisztikusrakéta-elhárítási gyakorlatok célpontjául kifejlesztett rakétákra szintén vonatkoznak a szerződésben foglalt korlátozások.
MTI