Ide tartozhatnak például a szoros értelemben vett intézményi ügyek, legfőképpen az Európai Parlament, a Miniszterek Tanácsa és a Bizottság alkotta háromszög apparátusai. Bár az unió éves költségvetéseit valamennyire korlátozza a hosszú távú, hétéves költségvetés, s az éves kiadásokról való döntéseket a tagállamok részéről is jóvá kell hagyni, az Európai Számvevőszék és az OLAF sem képes minden szabálytalanság vagy csalás felderítésére, sőt adott esetben nem is érdekelt – ezért kell egy valódi külső kontroll, amely egyértelműen a tagállami szempontok érvényesítője lehet. Fontosak ilyen szempontból a vállalkozástámogató vagy infrastrukturális hálózatfinanszírozási eszközök, vagy hogy az oktatásra és kutatásra költött pénzeknél a monopolhelyzetű szervezetek és központok működését észszerűen korlátozhassuk, s hogy az egyes NGO-k tevékenysége transzparensebbé váljon. De az unión kívüli országokkal kapcsolatos fejlesztési együttműködési eszközök is idetartoznak, hiszen ezt a területet – a Balkán vagy a Földközi-tenger térségeinek fejlesztési területét – a migráció kérdése tette egyértelműen biztonságpolitikai vonatkozásúvá az elmúlt években. A fő cél: az uniós polgárok pénzeinek elköltése hosszú távon valóban az ő érdeküket, sőt a következő generációk fenntartható és biztonságos létének megalapozását szolgálja.

A magyar javaslat alapján milyen főbb területeken nőhet az EU-bürokrácia eddig jelentős részben ellenőrizetlen tevékenységeinek az átláthatósága?

Intézményi ügyek, energiaügy, élelmiszer-biztonság, a fejlesztés és együttműködés területét érintő költések, foglalkoztatási és szociális ügyek, kutatás és innováció, regionális politika, versenypolitika és több más fontos terület. Külön kiemelném a bel- és igazságügy, valamint az emberi jogok nevű uniós szakpolitikákat, ahová elvileg az alapjogok védelme, továbbá a menekültügy és a bevándorlás kérdései is tartoznak. Ezeken a területeken a legkevésbé átlátható a pénzek áramlása, tiszta verseny helyett pedig tiszta monopóliumot láthatunk belterjes jogvédő hálózatok erősen vitatható közreműködésével.

Ez az, amire az előbb már utaltam. Ma már intézményesített véleménymonopólium uralkodik egyes uniós szakpolitikákban – az eredeti tervhez képest most megtriplázott támogatású programhoz tartozó jogvédő hálózat az elmúlt években teljesen ignorálta az európai polgárok szempontjait, sőt egyes alapjogait is, miközben az idegen érdekek erőszakos érvényesítését szerették volna elérni. Ezt pedig Brüsszel nem engedheti! Hol van ez bármilyen összhangban például az Európai Unió működéséről szóló Szerződés 10. cikkével, amely a meggyőződésen, etnikai vagy vallási hovatartozáson alapuló diszkriminációt tilalmazza a szakpolitikák végrehajtása során? Milyen alapon lehet fontosabb egy muszlim szír migráns bevándorlási szempontja, mint mondjuk egy dán protestáns vagy katolikus magyar biztonsághoz való joga? S miért kellene hagynunk ezt?

A 2019. májusi európai parlamenti választásnak a tekintetben is nagy a tétje, hogy a Századvég mostani javaslata vagy egy hasonló alapelgondoláson nyugvó pénzügyi ellenőrzési javaslat megvalósulhat-e majd a jövőben. A célunk, hogy egy ilyen javaslat mindenképp megvalósulhasson – hogy ez mennyi idő még, erre esetleg május 26-a is megadhatja a választ. Ezzel a választással, ugyanis azt is felmérjük, hogy mekkora támogatottságot élveznek Európában a valóban nemzeti és bevándorlásellenes politikai erők. Míg három-négy éve még a horvát és osztrák kormányfő felváltva támadták Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, az elosztási kvótát pedig Lengyelország is megszavazta, mára itt áll mellettünk szinte az összes kelet-közép-európai ország és a Balkán jelentős része is, Ausztria irányt váltott, s formálódó új szövetségünknek tekintélyes súlyt biztosít Lengyelország és Olaszország. A külső politikai, álcivil nyomásgyakorlás problémáira közép- és hosszútávon az tud megoldást kínálni, ha szép lassan, egyre több uniós intézményben többségbe kerülnek Európa nemzeti erői.

888.hu