Cropped landscape
Külföld
Öt embert letartóztattak Olaszországban, mert bevándorlókat kényszerítettek prostitúcióra
2019-01-2515:08
Letartóztattak öt embert Olaszországban azzal a gyanúval, hogy prostitúció céljából nigériai nőket szállítottak Európába - közölték az olasz hatóságok pénteken.
A rendőrség közleménye szerint a bűnözők, akiket a szicíliai Messina városában fogtak el, egy jól szervezett bűnbanda tagjai voltak, ami vélhetően legalább 15, kíséret nélküli kiskorút szállított az Európai Unió több országába Líbián és Szicílián keresztül.
    
A hatóság feltételezése szerint bűntársuk volt egy migránsokat segítő központ olasz dolgozója is, akinek a segítségével felkutatták a nőket, és aki később igyekezett őket rávenni a prostitúcióra.
    
Beszámolók szerint a nők közül többet még Nigériában, "fekete mágia" segítségével vették rá az együttműködésre.
    
A bűncselekmények 2015 és 2017 között történtek. A letartóztatottak közül pedig többet heroincsempészéssel is gyanúsítanak.
    
A hatóságok előtt nem ismeretlen a nigériai bevándorlók prostitúcióra kényszerítése. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) 2017-ben kiadott jelentése 11 ezer, az elmúlt évben Olaszországba érkezett nigériai nő esetét vizsgálta, és eszerint mintegy háromnegyedük vált szexuális célú kizsákmányolás áldozatává. A szervezet elemzői szerint a témában nehéz pontosabb becslést készíteni, mert sok áldozat nem mer megszólalni, részben a szégyen, részben pedig a bosszútól való félelem miatt.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ