Cropped landscape
Külföld
Látszólag most Kínát támadta Soros, a spekuláns
2019-01-2510:30
Soros idén nem először szólalt fel Davosban, tavaly például arról beszélt, hogy Európának többet kellene befektetnie Afrikában. A humanitárius álca persze nem szolgál mást, mint a spekuláns afrikai érdekeltségeinek további erősítését, amelyet korábban részletesen feltártunk – olvasható a Tűzfalcsoport írásában. 
Mivel Európa meglepő módon feltételekhez, így a migráció lassításához köti a befektetéseit, úgy tűnik, Soros Kínában látja a megoldás kulcsát, így információink szerint a Nyílt Társadalom Alapítvány afrikai gazdasági vezetők képzését támogatja Kínában.

A végső cél a korlátlan afrikai gazdasági és politikai befolyás. A módszere egyébként döbbenetesen sablonszerű. A kínai vezetést támadja, a demokrácia és a nyílt társadalom jegyében, közben feltelezhetően a kínai cégek afrikai befektetéseiből hasznot húzhat.

A milliárdos most egy zárt vacsorán beszélt, ahol azt mondta, Kína precendens nélküli dolgot csinál a kibermegfigyelő rendszerrel, ami tökéletesen alárendeli az egyéni szabadságot a pártállamnak. Ugyan ez még nem működik tökéletesen, de szerinte az út már látszik.

A teljes cikket IDE KATTINTVA olvashatják, melyből kiderül, hogy Afrikába, Afrikában befektetni olyan haszonnal kecsegtet, amiből Soros György sem akar kimaradni.

Magyar Idők - Tűzfalcsoport
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ