Cropped landscape
Külföld
Utasítást adott Kim Dzsong Un a Trumppal tartandó találkozó előkészítésére
2019-01-2420:47
Utasítást adott Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a Donald Trump amerikai elnökkel tartandó következő csúcstalálkozó előkészítésére - jelentette a KCNA észak-koreai állami hírügynökség csütörtökön.
Kim "elégedettségének" adott hangot, miután kézhez kapta Trump levelét, és méltatta az amerikai elnök "eltökéltségét" egy újabb találkozó megtartására, hogy megvitassák a Koreai-félsziget atommentesítését - közölte a KCNA. 

A Fehér Ház a múlt héten jelentette be, hogy Donald Trump február végén találkozik másodszorra Kim Dzsong Unnal. A bejelentés azt követte, hogy az amerikai elnök a Fehér Házban fogadta Kim Jong Csolt, az észak-koreai állampárt központi bizottságának alelnökét, akit Kim Dzsong Un jobbkezeként tartanak számon. 

A csúcstalálkozó helyszínét egyelőre nem jelentették be. Értesülések szerint az egyik lehetséges helyszín Vietnam. 

Donald Trump és Kim Dzsong Un tavaly júniusban Szingapúrban találkozott először. Az észak-koreai vezető akkor megerősítette, hogy kész a nukleáris leszerelésre. Washington ehhez nem szabott határidőt. Az amerikai elnök pedig kijelentette: megszűnt az Észak-Korea jelentette veszély, és nem kell sürgetni a leszerelést. 

Az atommentesítésre vonatkozó tárgyalások tavaly nyár végére elakadtak, és azóta sem történt előrelépés.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ