Cropped landscape
Külföld
Elkapták az "ISIS hangját"
2019-01-2206:36
Egy kanadai állampolgársággal rendelkező dzsihadistát fogtak el a kurdok. Minden bizonnyal azt a terroristát kapták el, aki az ISIS propagandavideóinak narrátora volt.
A kurd erők bejelentették, hogy elkapták az Iszlám Állam egyik magas rangú tagját. A férfit kihallgatták, kiderült róla, hogy a kanadai Torontóban élt, onnan indult útnak 2013-ban, hogy a terrorszervezet oldalán harcoljon. Mikor kihallgatták, akkor vették észre a kurdok, hogy nem mást fogtak el, mint a terrorállam propaganda- és kivégzésekről szóló videóinak narrátorát.

A magát Mohammed Abdullah Mohammednek nevező iszlamista volt az, aki bejelentette, hogy a terrorszervezet a felelős a 2015-ös párizsi terrortámadásért, valamint az ő hangja hallható azokon a videókon, melyeken az Iszlám Állam ellenségeit végzik ki.

Számos videóban szerepelt a most elfogott dzsihadista, többek között olyanokban, ahol azt mutatták be, hogy az áldozatok a saját sírjaikat ássák meg– jelentették be a kurdok.

Bár az elfogott férfi kitart amellett, hogy a neve valójában Mohammed Abdullah Mohammed, a kurdok szerint az igazi neve Abu Ridwan, akit 2014 óta próbál elkapni az FBI. A férfi eredeti személyazonosságát azóta már több helyen megerősítették, szinte biztos, hogy ő szerepelt a kivégzős videókban. Az ISIS hírügynöksége, az Amaq egyelőre nem kommentálta a férfi elfogását.

888.hu
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ