Cropped landscape
Külföld
Robbantással való fenyegetések ügyében nyomoznak Magnyitogorszkban
2019-01-2112:19
Vizsgálatot indított hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB), miután a dél-urali Magnyitogorszk több közintézménye robbantással fenyegető, névtelen e-mailt kapott. 
A Kommerszant című gazdasági napilap weboldala szerint a város egyik iskoláját kiürítették. A város vezetése azt tanácsolta a lakosságnak, hogy ne üljön fel a provokációknak. 
    
Egy magnyitogorszki panelházban december 31-én detonáció - a hatóságok szerint háztartási gázrobbanás - történt, amelynek következtében az épület egyik lépcsőháza a 10. emelettől a földszintig leomlott. Harminckilencen meghaltak, többtucatnyi embert azonban sikerült élve kimenteni. Másnap a városban kigyulladt egy iránytaxi, az incidensnek három halálos áldozata volt. 
    
A szilveszteri házrobbanást az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet pénteken magára vállalta. A kiemelt ügyekben eljáró orosz Nyomozó Bizottság (SZK) ezzel szemben megerősítette korábbi nyilatkozatát, amely szerint szakértői a robbanás helyszínén robbanóanyagot nem találtak, és a történtekkel kapcsolatban az összes lehetséges verziót mérlegelve, továbbra is azt valószínűsítik elsődlegesen, hogy háztartási gázrobbanás történt. 
    
Az SZK arra hívta fel a média munkatársait, hogy ne higgyenek a terroristáknak, akik köztudomásúlag világszerte magukkal hozzák összefüggésbe az összes nagy figyelmet felkeltő incidenst. 
     
A 74.ru és a Znak.com hírportálok ugyanakkor, saját forrásaikra hivatkozva azt közölték, hogy a hatóságok nem vetették el a terrorcselekmény lehetőségét. Állításuk szerint a Magnyitogorszkban újév napján felrobbant iránytaxi mikrobuszban a merénylet három gyanúsítottja vesztette életét.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ