Cropped landscape
Külföld
Észak-koreai delegáció tárgyal Washingtonban
2019-01-1805:54
Magas rangú észak-koreai delegáció érkezett helyi idő szerint csütörtök éjjel Washingtonba, hogy Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető második csúcstalálkozójáról tárgyaljon. 
Az észak-koreai delegációt a Kim Dzsong Un jobbkezeként számon tartott Kim Jong Csol vezeti, aki a  diktatúrát irányító állampárt, a Koreai Munkapárt központi bizottságának alelnöke. 
    
Bár a hivatalos programot még nem hozták nyilvánosságra, amerikai sajtóinformációk szerint az észak-koreai politikus pénteken dél körül találkozik Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel. Sajtóértesülések lehetségesnek tartják azt is, hogy Kim Jong Csol, aki az Egyesült Államokkal folytatott nukleáris témájú megbeszélésekért felelős főtárgyaló, a Fehér Házban látogatást tesz Donald Trump amerikai elnöknél. 
    
A Yonhap dél-koreai hírügynökség - az amerikai sajtóban is idézett - értesülései szerint a háromtagú küldöttség levelet hoz Kim Dzsong Untól az amerikai elnöknek. Donald Trump nemrégiben ismételten kifejezte óhaját, hogy találkozzék az észak-koreai vezetővel. 
    
Kim Jong Csol legutóbbi, november elejére, az ENSZ-közgyűlés ülésszakára tervezett találkozóját Mike Pompeóval az utolsó pillanatban lemondták. Washington és Phenjan az év elején vette fel ismét a kapcsolatot, miután újévi beszédében Kim Dzsong Un késznek mondta magát "bármikor" találkozni Donald Trumppal. 
    
Kim Jong Csol és Mike Pompeo mostani megbeszélésére akkor kerül sor, amikor - szintén sajtóhírek szerint - Vietnamban, vagy Thaiföldön folynak az előkészületek Donald Trump és Kim Dzsong Un második csúcstalálkozójára. 
    
Kim Jong Csol a múlt héten Pekingben Hszi Csin-ping kínai elnökkel tárgyalt.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ