Cropped landscape
Külföld
A brazil elnök mindent megtesz a venezuelai demokrácia helyreállítása érdekében
2019-01-1808:28
Jair Bolsonaro brazil elnök csütörtökön megfogadta, hogy minden tőle telhetőt megtesz a rend és demokrácia helyreállítása érdekében Venezuelában.
A brazil kormány még szombaton bejelentette, hogy Juan Guaidót, a hatalmától megfosztott, ellenzéki többségű venezuelai parlament elnökét ismeri el Venezuela törvényes államfőjeként, a heves nemzetközi tiltakozások ellenére január 10-én beiktatott szocialista Nicolás Maduróval szemben.
    
Guaidó, bár nem nyilvánította magát elnökké, a múlt héten bejelentette: kész ideiglenesen átvenni az elnökséget és új választásokat kiírni, amennyiben számíthat a nép, a hadsereg és a nemzetközi közösség támogatására.
    
"Továbbra is megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy helyreállítsuk a rendet, a demokráciát és a szabadságot ott (Venezuelában)" - hangsúlyozta Bolsonaro egy videóüzenetében, amelyen Miguel Ángel Martínnal, a száműzetésben működő, venezuelai ellenzék által választott legfelsőbb bíróság vezetőjével volt látható.
    
"Ellenállásra szólítjuk a venezuelai népet, és arra, hogy legyenek bizalommal, mert hiszek abban, hamarosan jön a megoldás" - jelentette ki a brazil elnök.
    
Ernesto Araujo brazil külügyminiszter csütörtökön egy venezuelai ellenzéki küldöttséget fogadott, amelyet Antonio Ledezma, Caracas volt polgármestere vezetett. A brazil külügyi tárca közleménye szerint egyebek között elemezték a venezuelai politikai helyzetet és megvitatták Guaidó készségét arra, hogy átvegye ideiglenesen az államfői teendőket. A minisztériumi állásfoglalás szerint megvitattak a venezuelai demokrácia helyreállítását célzó "konkrét intézkedéseket" is, bár a közlemény ezt nem részletezte.
    
A caracasi vezetés egyelőre nem reagált.
    
A brazil külügyi tárca szerint a venezuelai ellenzék képviselői arról számoltak be, hogy 300 ezren éheznek Venezuelában, s több mint 11 ezer újszülött hal meg évente a gyógyszerhiány miatt, a "Maduro diktatúrája által elkövetett csendes népirtásban".
    
Ezzel párhuzamosan Maduro állami televízióban közvetített beszédében bejelentette, hogy Venezuelába érkezik kétezer kubai orvos, akiket Brazíliából vont ki a karibi szigetállam Bolsonaro fenyegetései miatt.
    
"A jövő héten különleges rendezvényen ünnepelhetjük kétezer háziorvos érkezését, akiket Kuba küldött. Brazíliából jönnek" - mondta Maduro. "A brazíliai fasizmus véget vetett az egészségügyi programnak és a kétezer orvos Venezuelába jön" - hangoztatta a venezuelai elnök.
    
Maduro ugyanakkor nem említette, hogyan fog a súlyos gazdasági, politikai és társadalmi válsággal küzdő Venezuela a kubai orvosok szolgálataiért fizetni.
    
A brazil elnök korábban azt állította, hogy a "Több Orvos" (Mais Médicos) nevű egészségügyi programban mintegy 11 ezer orvos rabszolgaként dolgozik a kubai vezetésnek, amely elveszi fizetésük 75 százalékát. Bolsonaro ugyanakkor hangsúlyozta: kész a programot fenntartani azzal a feltétellel, ha a kubai szakemberek a teljes fizetésüket megkapják, és kivihetik a családtagjaikat Brazíliába.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ