Cropped landscape
Külföld
Megszavazta az Európai Parlament az uniós kifizetések jogállamisági feltételekhez kötését
2019-01-1712:41
Megszavazta az Európai Parlament (EP) csütörtökön azon tervezett mechanizmusnak a létrehozását, amelynek keretében bizonyos, például jogállamisági feltételekhez kötnék az Európai Unió tagállamainak megítélt közösségi források kifizetését a 2021-2027 közötti költségvetési ciklusban.
A jelentést 397:158 arányban fogadták el a strasbourgi plenáris ülésen.
    
A mechanizmus keretében felfüggeszthetnék, csökkenthetnék a jogállamisági elveket súlyosan megsértő, vagy például az uniós pénzeket érintő csalások és korrupció, illetve az adócsalások ellen nem elég hatékonyan fellépő országoknak szánt EU-s forrásokat, a hiányosságok jellegével és súlyosságával arányos módon.
    
Ilyen határozatra a tervek szerint az Európai Bizottság tehetne javaslatot, egy független szakértői testülettel való egyeztetést követően. Elfogadásáról pedig a két társjogalkotó szerv, az Európai Parlament és a tagállamok kormányait tömörítő tanács döntene.
    
Az aggályosnak tartott kérdések orvoslását követően a két intézmény feloldhatná a zárolt uniós pénzeket.
    
Éves jelentésben értékelné az EU-tagok helyzetét az említett szakértői testület, amelybe minden tagország parlamentje egy szakembert delegálna, az EP pedig ötöt.
    
A kérdésben még a tagállami kormányok tanácsának is ki kell alakítania az álláspontját, utána kezdődhetnek majd meg az intézményközi tárgyalások.

A tervezettnek mintegy háromszorosára emelné a demokratikus értékeket védő civil szervezetek támogatását a 2021-2027-es uniós költségvetési keretben az Európai Parlament (EP) a strasbourgi plenáris ülésen csütörtökön elfogadott határozat értelmében. 

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ