Cropped landscape
Külföld
Kik robbanthatták fel a KMKSZ-székházat?
2019-01-1706:58
Az ukrán mellett orosz, moldáv, lengyel és német szála is van már a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség székháza ellen tavaly februárban elkövetett két merényletnek. Gyanúsítottból egyre több akad, de ítélet közel egy év elteltével sem született még. Az európai jogvédő szervezetek pedig jószerével még enyhe aggodalmukat sem nyilvánították ki a támadásokkal kapcsolatban.
Lengyel médiaforrások szerint Krakkóban megkezdődött annak a három lengyel állampolgárnak a pere, akiket a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székháza elleni első támadással gyanúsítanak. A vádirat szerint az oroszbarátnak mondott, Falanga nevű neonáci szervezet aktivistái hajtották végre az első, 2018. február 4-i akciót.
 
A lengyel közszolgálati hírtelevízió, a TVP Info közlése szerint egy bizonyos 28 éves Michal P. azzal bízta meg a másik két gyanúsítottat, a 22 éves Adrian M.-et és a 26 éves Tomasz Sz.-t, hogy gyújtsák fel a KMKSZ ungvári épületét. A férfiak Molotov-koktélt dobtak be a székház egyik ablakán. Első kísérletük sikertelen volt, de kisvártatva visszajöttek és újra próbálkoztak. Az irodában tűz ütött ki, de mivel éjjel volt, szerencsére senki sem sérült meg.
 
A történetbe egy német újságírót is belekevertek. Manuel Ochsenreiter – a jobboldali német AfD párt egyik tanácsadója – többször megfordult Kelet-Ukrajnában, az oroszbarát szakadárok által megszállt területen. Az újságíró a vádlottak vallomása szerint Berlinben találkozott Michal P.-vel, ezer ­eurót adott át neki. A német zsurnalisztát hazájában még nem hallgatták ki a hatóságok.
 
Lengyel sajtófeltételezések szerint, amit átvettek központi kijevi médiumok, az újságíró és az általa felbérelt lengyel radikálisok valószínűleg az orosz titkosszolgálatok utasítására cselekedtek. Ugyanezt a verziót Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó és Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter már rögtön az elkövetés után vázolta. Figyelmeztettek: Moszkva különféle hibrid módszerekkel igyekszik megrontani a magyar–ukrán kétoldalú kapcsolatokat.
 
A második, az elsőnél sokkal brutálisabb támadást pedig három ukrán, Donbászt megjárt háborús veteránnak tulajdonítják, a megrendelőt pedig egy oroszbarát moldáv állampolgár képében sejtik. A február 27-én történt robbantást a hatóságok terrorcselekménynek minősítették.

A pokolgépes merénylet következtében hatalmas károk keletkeztek a tavaly megalakulásának 30. évfordulóját méltató kulturális szervezet székházában, irattáruk egy része is odaveszett. Maga a KMKSZ központi apparátusa átköltözött egy másik ungvári irodaházba, a kétszer is megrongálódott régi épületet pedig azóta rendbe hozták, s jelenleg a tavaly beindult új kárpátaljai magyar televízió, a ­KMKSZ TV székházául szolgál.
 
Az ukrán nyomozó hatóságok azóta befejezték az ügy vizsgálati szakaszát, a héten kezdődik a per bírósági tárgyalása. A hatóságok diverzánsakció ügyében indítottak nyomozást, a vádak között szerepel még robbanóanyag tiltott birtoklása és szállítása, más tulajdonának előre kitervelt megrongálása, okirat-hamisítás.
 
Darcsi Karolina, a KMKSZ politikai-kommunikációs titkára arról tájékoztatta ungvári tudósítónkat, hogy ügyükben pénteken és hétfőn várhatók tárgyalások. Elmondta azt is, hogy a szervezet mint sértett fél értesítési kérelemmel fordult a Lengyelországban folyó per ügyében, s pontos leírást kértek az ottani szervektől, hogy ne csak sajtóhírek alapján tájékozódjanak az őket közvetlenül érintő eljárásról, de egyelőre még nem kaptak róla anyagot.
 
Lassan tehát egy év telt már el a támadások óta, de érdemi előrelépés nem történt. Az ukrán hatóságok, politikai szereplők változatlanul azt sejtetik, mindenért Moszkva a felelős, az ukrán szélsőséges szervezetek esetleges szerepéről egy szót sem ejtenek.
 
Az is megdöbbentő – s erre Brenzovics László KMKSZ-elnök is többször utalt megszólalásaiban –, hogy az európai jogvédő szervezetek, az EU-s hatóságok semmilyen komolyabb felháborodást vagy számonkérést nem fogalmaztak meg a hivatalos ukrán szervek irányába, hogy miként fordulhatott elő a brutális kettős terrortámadás egy kisebbségi szervezet irodája és rajta keresztül közvetve az itt élő magyar nemzeti közösség ellen.

Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ