Cropped landscape
Külföld
Az új Merkel kezdi felfogni, hogy előde tönkretette a kontinenst
2019-01-1413:21
Egy vasárnapi német lapinterjúban a párt elnöke arról beszélt, hogy a Kereszténydemokrata Unió megkezdi 2015 óta követett migrációs politikájának felülvizsgálatát.
Annegret Kramp-Karrenbauer a Welt am Sonntag című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy 2019-ben a hagyományos CDU-s „magkompetenciák” fejlesztésére, vagyis a biztonság, az erős állam és a gazdaságpolitika területére összepontosítanak. 
 
Elmondása szerint erősíteni kell a biztonsági szervek hatékonyságát, ezért februárban egy úgynevezett műhelytanácskozáson
a külső határ védelmétől kezdve a menedékjogi eljáráson át az integrációig az egész bevándorlási kérdést áttekintjük a hatékonyság szempontjából, a 2015-ös döntésektől máig
A tanácskozásra az európai uniós határ-, és partvédelmi szervezettől (Frontex) a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalig (BAMF) számos intézménytől hívnak majd meg szakértőket, akikkel azt vizsgálják, hogy „hol és min kell javítani”.
 
Az idei egy „különleges választási év” – tette hozzá Annegret Kramp-Karrenbauer, utalva arra, hogy az európai parlamenti választás mellett tartományi parlamenti választást tartanak Brémában és három keleti, a volt NDD területén fekvő tartományban – Brandenburg, Szászország, Türingia –, amelyekben igen erős a CDU új jobboldali vetélytársa, az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt.
 
Hangsúlyozta, hogy a CDU-tól nemcsak az AfD-hez, hanem a Zöldekhez is álltak át szavazók. Ezért a biztonság és a „gazdasági kompetencia” mellett az is fontos, hogy a CDU teremtse meg az egyensúlyt a klímavédelem és Németország mint „erős gazdasági nemzet” érdekei között.
 
A gazdaságpolitikával kapcsolatban arról is szólt, hogy Németország a szomszédos országokhoz képest jó helyzetben van, de „különböző külső és belső tényezők miatt a jólétünk nem annyira biztos, amilyennek tűnik”.
 
Annegret Kramp-Karrenbauer decemberben vette át a CDU vezetését, elődje Angela Merkel kancellár volt, aki október végén jelentette be, hogy befejezi pártvezetői tevékenységét, a kormányfői tisztséget pedig legfeljebb a ciklus végéig, 2021 őszéig tartja meg és utána visszavonul a politikából. 

A CDU és a bajor testérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének országos választói támogatottsága akkor történelmi mélyponton, az Emnid intézet mérése szerint 24 százalékon volt. A CDU/CSU azóta növelte táborát, az Emnid legutóbbi, a Bild am Sonntag című vasárnapi lapban ismertetett felmérése szerint támogatottsága január első hetében 31 százalékos volt, ami 2 százalékpontos emelkedés az egy héttel korábbihoz képest, és megközelíti a 2017-ben tartott szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson elért 32,9 százalékot.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ