Cropped landscape
Külföld
Jóval többen tiltakoztak Franciaországban, mint egy héttel korábban
2019-01-1306:16
Az egy héttel korábbi körülbelül 50 ezer után szombaton hozzávetőleg 84 ezer ember vonult utcára a sárgamellényes tiltakozások kilencedik „felvonásán” – tudatta a francia belügyminisztérium.
A hivatalos tájékoztatás szerint a fővárosban 8000 ember vonult utcára, a tüntetés súlyosabb incidens nélkül, békésen ért véget. „A felelősségtudat legyőzte a konfrontáció kísértését” – fogalmazott közleményében Christophe Castaner francia belügyminiszter.

A tárca arról is beszámolt, hogy a tiltakozásokon 244 embert állítottak elő a rendőrök, és 201 embert őrizetbe is vettek. Több városban, így a fővárosban is voltak összecsapások a tiltakozók és a rendőrök között. Több tiltakozó megdobálta és megrohamozta a rendőröket, akik könnygázzal, vízágyúval és hanggránátokkal válaszoltak.
A tiltakozások miatt 80 ezer rendfenntartót vezényeltek az utcákra országszerte.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ