Cropped landscape
Külföld
Gyerekeket keresztelt meg Ferenc pápa
2019-01-1311:41
Tizenöt kislányt és tizenkét kisfiút részesített a keresztség szentségében Ferenc pápa a Sixtus-kápolnában vasárnap Jézus megkeresztelkedésének ünnepén.
A hagyományoknak megfelelően a vízkereszt utáni vasárnap a pápa Vatikánváros dolgozóinak vagy rokonaiknak a kisgyerekeit keresztelte meg. A gyermekeket egyenként részesítette a keresztség szentségében: az első a Leonardo, a második Mia Maria Mara nevet kapta. A gyerekeket szüleik, testvéreik és keresztszüleik kísérték. A Michelangelo festette kápolnát szokás szerint gyereksírás töltötte be. Ferenc pápa rögtönzött beszédében hangsúlyozta, hogy a gyermekeket elsőként saját szüleik, családjuk tudja hitre tanítani. Megjegyezte, hogy sok gyerek még keresztet sem tud vetni, mivel nem tanították meg rá. 

Az egyházfő tanácsot is adott a szülőknek: ha kell, vitázzanak, mivel a vita "normális", de a szülők közti veszekedést a gyerekek ne lássák, ne hallják, mivel szorongást okoz bennük. II. János Pál pápa vezette be azt a szokást, hogy a vízkereszt utáni vasárnapon, Jézus megkeresztelkedésének ünnepén az egyházfő a Sixtus-kápolnában gyerekeket keresztel meg. Jézus keresztségének ünnepével fejeződik be a karácsonyi időszak. 

Vasárnap leszedik a Szent Péter-téren álló karácsonyfát, amelyet újrahasznosítanak, és elszállítják azt a 720 tonna homokot, amelyből decemberben a betlehemet formázták meg.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ